Atyák – egy apa nélküli világban

A jubileum alkalmából Bábel Balázs érsek hálaadó szentmisét mutatott be a kecskeméti társszékesegyházban, a pápai bulla kihirdetésének helyszínén. A zsúfolásig megtelt templomban a főpásztor pappá szentelte Bese Gergő Péter és Minda Zoltán diakónust.

A húsz év alatt lassacskán összecsiszolódott a papság. Ötvenketten már az új egyházmegyében álltak szolgálatba, idetartoznak, itteni templomukban érzik igazán otthon magukat. „Száztíz papunk van, s a plébános mellett minden városban káplán is szolgál” – hangsúlyozta Bábel Balázs.

– Annak ellenére, hogy a népszámlálási adatok szerint csökkent a magukat katolikusnak vallók aránya, a kalocsa–kecskeméti még mindig a legkatolikusabb egyházmegye. A piaristák, a Congregatio Jesu (korábban: angolkisasszonyok), a kalocsai iskolanővérek hagyományosan meglévő oktatási intézményei mellett sok iskolát vettünk egyházi kezelésbe a húsz év alatt – folytatta az érsek. – 2002-ben megtartottuk a főegyházmegyei zsinatot, 2006-ban pedig az egész magyar egyház Kalocsán ünnepelte a nándorfehérvári diadal 550. évfordulóját, hiszen a mai Belgrád akkoriban a kalocsai érsekséghez tartozott.


Az egyházmegye – „ha lelki aranykoronázást lehetne végezni” – mind lélekszámát, mind a vallásgyakorlást tekintve a középmezőnybe tartozik. A hitoktatásra jelentkezett tanulók száma ugyanakkor az országos átlag fölött van. Kiskunfélegyházán a diákok nyolcvan százaléka, Kistelken pedig száz százalékuk választotta ezt a tantárgyat. De például a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozóinak, illetve családjaiknak igénye szerint német nyelven is folyik hittanoktatás a városban. Óvodáinkban a jelentkezők nagy száma miatt alig tudjuk elhelyezni a gyerekeket, ezért aztán nem volt még gondunk az iskolai utánpótlással – újságolta a főpásztor.

Főleg a nagyobb települések lakóin vehető észre, hogy a vidék és a város találkozásának vannak jó, de rossz oldalai is. Szembeötlő, hogy már nem annyira ismerik egymást az emberek, mint régebben, ugyanakkor a közösségekben bizonyos mértékben él még a hit továbbadásának és a hagyományőrzésnek a szokása.

A tradíciók ápolásának fontosságát igazolták azok a népviseletbe öltözött lányok, asszonyok is, akik a papszentelésre kísérték el „fiaikat”. Azokat a férfiakat, akiket talán még gyermekkorukban, szűkebb közösségükben érintett meg a hit, a papság iránti vágy, s akikben néhány évnyi szunnyadás után tudatosodott az Úr Jézus iránti elkötelezettségük.

„Legyetek lelkipásztorok, ne csak tisztségviselők – idézte Ferenc pápa szavait az érsek, amikor a szentelendők felé fordult. – Lelkipásztorok, akik Jézushoz hasonlóan a jó pásztor lelkületével járnak az emberek között. Az Isten atyaságát képviseljétek ebben az apa nélküli világban, s ez egy életre szóló feladat, cél lesz számotokra.”
Végezetül Bábel Balázs a templom előtt várakozó egyik hívő szavaira emlékeztetett, aki arra kérte: „Érsek úr, jól szentelje fel őket, ki ne lépjenek!” Nem akármilyen kívánság… „Tehát maradjatok meg hűségesnek, mert a hűség akkor kezdődik, amikor az embernek nincs kedve hozzá!” – fogalmazta meg útravalóját a főpásztor.

Fotó: Cser István