Fotó: Thaler Tamás
A teológiai tanárok konferenciáját – megújult formában – 1996 óta minden év januárjában tartják. Az idei tanácskozást Vanyó László teológus, a patrisztika nemzetközi szinten is elismert egykori professzora emlékére rendezték meg. A konferencia előtt a hetvenéves Rokay Zoltán és Takács Gyula professzorokat egy-egy tiszteletükre írt ünnepi kötet átadásával köszöntötték.
A konferenciát megnyitva Kránitz Mihály, a Hittudományi Kar dékánja elmondta, a magyar hittudósok a nyelvi korlátok ellenére képesek a nemzetközi teológia színvonalán működni. Közülük is kiemelkedik Vanyó László, aki iskolaalapítóként maga köré gyűjtötte a tehetséges hallgatókat. A konferencia témája ezúttal az ő teológiai alapérdeklődésére is utal.
A tanácskozás első napján a szentírástudomány és a patrisztika fényében vizsgálták meg az istenképiség és az átistenülés kérdéskörét. Fodor György Az Ószövetség emberképe és az ókori antropogóniák című előadásában – melyet távollétében felolvastak – a Teremtés könyvének ismert sorából indult ki: „Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszómászón, amely mozog a földön!” (Ter 1,26). Az Ószövetség bibliai antropológiája szerint az ember testi és szellemi valósága is Isten alkotása. Az itt olvasható héber celem képmást, valakinek a reális megjelenítését jelenti, míg a demut – hasonlatosság, másolat – egy belső tulajdonság, amely azt jelzi, hogy az embernek meg kell felelnie Istennek. Az ember kiemelkedik a teremtett világból, ezért egyedül Istent kell imádnia. Ezt támasztja alá az is, hogy kizárólag ő tud beszélni, minden más teremtmény néma. A „hajtsátok uralmatok alá a földet” kijelentés arra utal, hogy az ember Isten megbízásából, az ő helytartójaként uralkodik a világon.
Bodor Attila azt vizsgálta, hogy az istenképiség miként jelenik meg az arámi targumokban. Az Ószövetség a Krisztus előtti IV. és a Krisztus utáni V. század között keletkezett, de a IX. századig alakított arámi nyelvű fordításai – amelyek magyarázatokat is tartalmaznak – szerint a Teremtés könyvének idézett sora antropomorfizmus. Az Isten képe kifejezés azért problematikus, mert Isten egy és egyetlen, ezért az ember nem hasonlíthat rá. Ráadásul a celem kifejezést a Biblia a bálványokra használja. Ezért elhagyták a képmás szót, inkább az Úr előtti hasonlóságról beszélnek. Bizonyos targumok a vonatkozó részt le sem fordították. A Pseudo-Jonathan-targum szerint Isten Ádámot az ikonjára teremtette. Ez a targum a teremtés leírása után felsorolja az ember testrészeit, melyek száma megegyezik a törvény előírásával. Vagyis az istenképiség a törvényt jelentette, kiemelve, hogy az ember nem azonos Istennel.
Kocsis Imre a páli levelek képmás-teológiájáról beszélt. Az eikon – képmás, másolat, lenyomat, alak, megjelenés – szó huszonháromszor fordul elő az Újszövetségben. Szent Pál a kifejezést mindig a Krisztushoz való formálódás összefüggésében használta. A Kolosszeieknek írt levele szerint (Kol 1,15) Krisztus „a láthatatlan Isten képmása”, vagyis a láthatatlan Isten Krisztuson keresztül tapasztalható meg. A képmás nem jelent alárendeltséget, hanem Krisztus méltóságát jelöli. Minden Krisztusra irányul, vagyis az ember egyedül Krisztus által válhat azzá, amivé a teremtő Isten rendelte őt.
A Rómaiaknak írt levél 8. fejezetében olvassuk: „Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához” (Róm 8,29). E fejezet szerint az ember megigazulása Krisztushoz kötődik. A hívek arra lettek rendelve, hogy Krisztussal lépjenek közösségbe. A Korintusiaknak írt második levél szerint „mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által” (2Kor 3,18). Ezek szerint Krisztus dicsőségét szemlélve változhatunk át. Istenképiségét Ádám elvesztette, de Krisztust szemlélve lehetőség van arra, hogy az ember visszanyerje azt.
Takács Gyula a János-evangélium misztikájáról beszélt előadásában. A negyedik evangélium Krisztus és az ember közötti kapcsolatot kölcsönös immanenciaként jellemzi, ahol a két fél nem egyenrangú. János evangéliumának központi gondolata Jézus bennünk lakása.
Gyurkovics Miklós Alexandriai Philón, Alexandriai Kelemen és Órigenész teológiájában mutatta be az átistenülés kérdését. Platón a Theaitétosz című művében ír arról, hogy az embernek lehetőség szerint minél hasonlóbbá kell válnia Istenhez – igazzá, szentté és igazságossá kell lennünk. Aki az ideákat szemléli, igazul cselekszik, aki pedig így tesz, az Istenhez válik hasonlóvá. Ezt követi Philón, aki szerint, ha Isten közelében állunk, békét és stabilitást nyerünk.
Alexandriai Szent Kelemen szerint az értelem, az értelmes lélekrész és a lelki szem jelenti az ember istenképiségét. Nála már valamiképpen megjelenik, hogy az ember Isten képmása, de az eredeti hasonlóságot elvesztette. Istenhez hasonlóvá a keresztség által lehetünk, amely megvilágosítja az elhomályosult lelki szemet, majd az Eucharisztia isteni tápláléka megerősít bennünket. Órigenész szerint az Istenhez való hasonulás egyedül Isten kegyelmén múlik, nem az emberi erőfeszítésen. Az Isten képére teremtetett, halandó embernek végig kell járnia a megtisztulás – lelki szem megvilágosulása – erkölcsös és bölcs élet útját, és akkor részesül Isten természetéből – vagyis Istenhez válik hasonlóvá.
Tóth Judit Nüsszai Szent Gergely teológiájáról beszélt. A kappadókiai atya szerint az istenképiség az alap, amely lehetőséget kínál arra, hogy az ember átistenülhessen. Isten igazi képmása Krisztus, vagyis az antropológia alapja a krisztológia. A hasonlóság azt jelenti, hogy az emberi természet a teremtéskor rendelkezik minden isteni attribútum másolatával: erényekkel, halhatatlansággal, értelemmel és még sok minden mással. A bűnbeeséssel az ember istenképisége nem tűnt el, csak megsérült. Az emberi élet célja a theószisz – átistenülés –, melynek alapja Krisztus inkarnációja.
Perendy László Nüsszai Szent Gergely magyar kutatóiról tartott előadást. Ivánka Endre és Balázs Dávid László után Vanyó László volt az a teológus, aki a kappadókiai atya életművével szakértő módon foglalkozott, doktori disszertációját is Nüsszai Szent Gergelyről írta.
Orosz Atanáz püspök hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar nyelvben elsőként Vanyó László alkalmazta az átistenülés fogalmát, korábban ugyanis a megistenülést használták, amely kevésbé mutatja meg az eredeti kifejezés lényegét.
