Az Iránytű tíz éve

Fotó: Fecske Orsolya SSS

 

Az Iránytű hivatástisztázó műhelysorozat 2007 óta működik a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán azzal a céllal, hogy segítse az isten- és önismeretben azokat a tizennyolc és harmincöt év közötti szabad állapotú fiatalokat, akik a hivatásukat keresik. Fecske Orsolya SSS tájékoztatta szerkesztőségünket.
A műhely története azzal kezdődött, hogy több magyarországi szerzetesközösség hivatásgondozója úgy látta, együtt többre mennek, ezért elindítottak egy korábban három, ma két féléves kurzust a hivatásukat kereső fiatalok számára.
Az Iránytű célja a mai napig az, hogy segítse az isten- és önismeretben azokat a tizennyolc és harmincöt év közötti, szabad állapotú fiatalokat, akik a hivatásukat keresik. Rendszeres, kéthetenként tartott alkalmaikon sorra kerülnek a legfontosabb kérdések, amelyekkel napjainkban szembesülhet egy útkereső. A kurzus során felkeresnek szerzetesközösségeket, családos műhelyt rendeznek, és alkalmanként több vendég előadó, tanúságtevő is érkezik a közös együttlétekre. Évről évre átlagosan mintegy harminc fiatal vesz részt a kurzuson.
A kezdeményezés egyik gyümölcse az is, hogy 2017-től, korábbi iránytűs vezetők útmutatásával és az Iránytű tematikáját követve, elindult a Tájoló lelkiségi és hivatás­tisztázó műhely a szegedi ferences Kilátó mentálhigiénés szolgálat és a Szegedi Egyetemi Lelkészség keretein belül. A műhelyt vezető csapatot jelenleg négy szerzetes és egy világi pap alkotja, az elmúlt évek során összesen tizenhat tagja volt különböző közösségekből. A tízéves születésnapra a Sodrás utcai jezsuita rendházban összegyűltek az egykori és jelenlegi csapat­tagok, hogy megünnepeljék a jeles évfordulót, hálát adjanak a fiatalokért, illetve Isten kegyelmeiért, amelyeknek oly sokszor tanúi lehettek és lehetnek, valamint hogy kérjék az Úr áldását az elkövetkező évekre.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .