Fotó: Merényi Zita
Tavaly ősszel került vissza „eredeti” helyére, a belvárosi ferences templom szentélyének oldalfalára a XVI–XVII. század fordulóján készült Szűz Mária Szentháromsággal, szentekkel és donátorral című itáliai oltárkép. Megtalálásáról, felújításáról és jelentőségéről akkor részletesen beszámoltunk. Liszt Ferenc kedvenc pesti templomában idén egy másik nagyméretű festményt függesztettek az olasz mester(ek) műve mellé: Assisi Szent Ferenc stigmatizációját. Ahogy az előbb említettet, úgy ezt a meggyötört képet is a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén hozták rendbe Görbe Katalin és Heitler András festő-restaurátorok irányításával. Ismeretlen mester alkotásaként jegyezték az oltárképet, a megtisztítást és a felújítást megelőző infravörös felvételek azonban a vászon bal alsó sarkán láthatóvá tették az alkotó nevét: Jos(eph) Schöfft, Pest, 1822.
Az Alcantarai Szent Péter-templom Hírmondójában a munkával megbízott két festőrestaurátor növendék, Hallai Laura és Mátyás Viktória Beatrix elemezte az ábrázolt jelenetet: „A festményen a szent háromnegyed profilban, kissé felénk fordulva térdel, karjait kitárja. Hagyományos barna szerzetesi öltözetet (habitust) visel, mely derekán kordával van megkötve. Kezén és lábán megjelennek a sebek. Oldalán rózsafüzér lóg. A kép felső részén, baloldalt szeráf Krisztust a feszületen, valamint középen négy angyalt látunk, felhőkkel körülvéve. A festményen megtalálhatók a jelenet ikonográfiájához tartozó jellegzetes tárgyak: könyv, koponya, ostor, kereszt. A nyitott könyv a bölcsességet, a revelációt jelképezi; a koponya a halál, a mulandóság szimbóluma; az ostor Krisztus szenvedésének egyik eszköze. A kereszt Krisztus kereszthalálát, a halál feletti győzelmet szimbolizálja. A stigmatizáció-ábrázolásokon általában Leó testvér is megjelenik, aki a hagyomány szerint tanúja volt az eseménynek, azonban ezen a festményen ő nem szerepel. A háttérben lévő templom a Szent Ferenc által helyreállított Porciunkula-kápolnára utal.”
A Fehér Ildikó művészettörténész által vezetett kutatás eredményeként kiderült, hogy a belvárosi ferences templomban a XIX. században (is) valószínűleg a bal oldalon állt az a mellékoltár, amely az 1822-ben készült, majd 1881-ben felújított festménnyel a Poverello krisztusi „megbélyegzésének” állított emléket. A kép később hosszú időre a templom padlásterébe került, a felismerhetetlenségig elsötétedett, ázásnyomokkal szennyezett vászon később ideiglenesen a rendház folyosóján kapott menedéket.
De ki is az alkotó? Schöfft József (Károly) 1776-ban, Pest-Budán született. Abban az évben, amikor Németországból bevándorolt édesapja, idősebb Joseph Schöfft pesti polgár lett, és megvásárolta az úgynevezett Hétbagoly házat. Az ominózus épület a műteremmel a Képíró utca elődjében volt, amely éppen az ott tevékenykedő német eredetű művészcsaládra való utalásként kapta a nevét. Az 1943-ban kihelyezett, mára erősen megkopott, Jeges Ernő alkotta emléktábla tanúsága szerint: „KÉPÍRÓ UTCA / Kazinczy 1828 évben írja / Schöfft Pesti születésű / s oltártáblákat fest. / Festő vala már atyja is / s olly tekintetű, hogy / azon utca melyben / lakott Képíró uccának / tőle neveztetett.”
Az ifjabb Joseph a bécsi akadémián tanult; a késő barokk, majd a kora romantika szellemében festett (a történelmi) Magyarország-szerte, s főleg oltárképeket. Egy ideig a pesti rajztanoda (kisképző) tanára volt, de ő oktatta tizenkét gyermekét is, akik közül többen is követték őt a művészi pályán. Schöfft József 1851-ben, hetvenöt évesen, Pesten hunyt el.
A famíliából Schöfft (József Tivadar) Ágoston jutott földrajzilag is a legmesszebb, őt tartják a család legtehetségesebb sarjának. Festő, világpolgár, műgyűjtő. 1809-ben Pesten látta meg a napvilágot, Bécsben és Münchenben tanult. Európai „kalandozásairól” 1835-ben hazatérve megismerte Széchenyi Istvánt, akit később többször is megfestett. Mivel édesapja ellenezte Josepha Lindbauval kötendő frigyét, az esküvőre nem Pesten, hanem Bukarestben került sor. Ágoston a román fővárosban, Odesszában és Konstantinápolyban aratott művészi sikereit követően Egyiptom érintésével a „távolabbi” Keletre utazott a feleségével. 1837 és 1842 között Indiát bejárva uralkodók portré- és életképfestőjeként nagy vagyonra tett szert. (Pakisztánban és Indiában a mai napig az egyik legjelentősebb európai festőként tartják számon.) Schöfft Ágoston Kalkuttában találkozott Kőrösi Csoma Sándorral, akit 1840 körül „arczélben le is rajzolt”. Az általa készített – litográfiaként széles körben elterjedt – portré az egyetlen hiteles, „közvetlen” Kőrösi Csoma-ábrázolás.
A nyughatatlan vagabund milliomosként tért vissza Európába. Velencében megvásárolta a Palazzo Grassit, amelyet részben szállodává alakíttatott. Itt látta vendégül testvéreit és édesapját, tárgyalt festményünk alkotóját. Párizsi magángalériájában többek között Tiziano, Piombo, Tintoretto, Veronese, Velázquez és Cranach remekei sorakoztak. Keleti témájú munkáiból és műgyűjteményének becses darabjaiból Londonban és Bécsben rendezett kiállításokat; velencei képeiből még Ferenc József császár is vásárolt. Későbbi utazásai során eljutott a tengerentúlra, az Amerikai Egyesült Államokba és Mexikóba. Élete alkonyán a brit fővárosba költözött, ahol 1888-ban kiköltekezve, szegényen, elborult elmével hunyt el.
E felvázolt családregény további érdekességeihez tartozik, hogy Ágoston Tivadar (Teodor) nevű öccse Münchenben végzett építészetet, s miután Rómában díjazták a lateráni bazilika előtti tér rendezési tervéért kiírt pályázaton, az egyiptomi alkirály építésze lett. Másik fivére, Ottó Egyiptom egyik első fotográfusaként Kairóban halt meg.
A pesti belvárosi ferences templom korszak- és stílusátmenetet tükröző oltárképén a stigmatizált Szent Ferenc önátadó, odaátra tekintő, ugyanakkor szinte racionális nyugalmat és méltóságot árasztó figurája egy európai kitekintésű és műveltségű mester tehetségét dicséri. De a tekintélyes festmény nemcsak a betlehemállító, „szerafikus” szent csodájára, áldozathozatalára emlékeztet minket, hanem egy különös-különleges művészcsaládra is, amelynek tagjairól ma már alig tudunk, pedig egykor a világhírhez is közel álltak.
