Fotó: Merényi Zita
Évtizedek óta hagyomány, hogy a Margit-szigeti domonkos kolostor romjainál, ahol a királylány szerzetesként élt, és ahol ma is látható az egykori nyughelyére emlékeztető sírkőlap, az esztergomi érsek szentmisét mutat be hazánkért. 2019-ben Erdő Péter bíboros január 20-án, vasárnap délelőtt 11 órakor celebrálja az ünnepélyes szentmisét. A fontos egyházi és társadalmi eseményre mindenkit szeretettel hívunk és várunk.
Az elmúlt évben Margit szentté avatása 75. évfordulójának megünneplése, az ebből az alkalomból megrendezett konferencia, valamint a lelkiségét szépen tükröző szobor felállítása a Margit-szigeti kolostor romjainál a szent néhány olyan vonását is a középpontba állította, amelyekre az elmúlt évtizedekben talán kevesebb fény vetődött. Figyelmünk korábban gyakran elakadt a szent királylány cselekedeteinél, és nem jutott el a lelkéig. A krónikások és a könyvek általában vezeklőövét mutatták, és arról beszéltek, hogy a kolostorban a legalantasabb munkákat is elvégezte: ápolta a betegeket, elmosta a piszkos edényeket a konyhán, nem irtózott a sártól, nem félt a betegségektől. Ha kellett, szembeszállt apjával, aki – az ország érdekeire hivatkozva – elvárta tőle, hogy egy király vagy egy herceg felesége legyen. Valóban elismerésre, csodálatra méltó tettek ezek. Ugyanakkor gyakran elmaradt annak a mély lelki gazdagságnak a feltárása, amelyből e cselekedetek fakadtak.
Azért érdekes ez, mert a Szent Margit élete címet viselő, Ráskai Lea által másolt kódexet olvasva nem annyira egy erkölcsi hős, hanem inkább egy misztikus szent alakja bontakozik ki előttünk. Cselekedetei nem csupán az atyai vagy a rendi elvárásoknak igyekeznek megfelelni, hanem Isten szeretetéből forrásoznak. A királylánynak szüksége is volt erre a forrásra, hiszen a muhi csatavesztés után a családjában és az országban nagy megosztottság uralkodott. A leírások szerint Margit hamar felismerhette, hogy Isten szeretetének legfénylőbb jele a kereszt, legmélyebb forrása pedig az Oltáriszentség. Az imént említett kódex szerint gyermekkorában a veszprémi kolostorban sírva fakadt, amikor Jézus kereszthaláláról hallott. A Nyulak-szigeti házban pedig „igen szeretett vala imádkozni a Szent Kereszt oltára előtt, mert az időben a sakramentum, Krisztusnak a szent teste függ vala a Szent Kereszt oltára előtt”. Ez az értékes dokumentum is jelzi, hogy Margit a kolostor kápolnájában keresett menedéket és kapott erőt ahhoz, hogy küldetését teljesítse.
Így magyarázható, hogy az 1938-as budapesti eucharisztikus világkongresszuson Pacelli bíboros, államtitkár, pápai legátus a Hősök terén mondott beszédében ezekkel a szavakkal szólt Margitról: „eucharisztikus lélek, az Oltáriszentség előtt égő örökmécs, akinek kedves lángja még ma is lobog”. A későbbi XII. Piusz pápának ezek a gondolatai különös hangsúlyt kapnak a küszöbön álló újabb nagy esemény, a 2020-ban ismét Budapesten rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus távlatában. Egyik fontos felismerés például az lehet, hogy nemzetünk történetének vannak olyan írásos forrásai, amelyek jelzik, hogy a misztika és az Oltáriszentség imádata közel áll népünk lelkiségéhez. Ennek legfontosabb oka nemzetünk tengernyi szenvedése és a nép ügyét szolgáló vezetők felelősségtudata lehetett. Ezzel magyarázható, hogy az Árpád-ház több szentet is adott az Egyháznak.
A másik felfedezés, amely egyúttal feladat is, hogy az új évezredben nekünk is nagy szükségünk van az Oltáriszentség imádására. Az Úr jelenlétében tudunk feltöltődni, itt gondolhatjuk át életünk fontosabb eseményeit, s a tőle kapott sugallatokat meghallgatva és követve tudunk olyan döntéseket hozni, amelyek egyéni üdvösségünket, az Egyházat és a közjót egyaránt szolgálják. Így válunk képessé arra, hogy felismerjük, melyek az igazi értékek, és melyek azok, amelyek elkápráztatják a szemünket, de a lelkünkre nincsenek felemelő hatással. Pedig az igazán fontos felismerések, ahogyan azt Szent Margit példáján is szemlélhetjük, a lélek mélyén születnek.
