Az utóbbi öt-tíz évben egyre jobban mélyül az árok azok között, akiket elkötelezett környezetvédőknek hívunk, és akik úgy gondolják, hogy a környezet védelme nem elsődlegesen fontos. Az „elkötelezettek” manapság már mindenre nemet mondanak, sokszor még egymásnak is. Gondoljunk csak például a szél erő műellenes madárvédőkre vagy a szivattyús tározós erőműveket ellenző természetvédőkre. Akik a környezet ügyét nem tartják különösen fontosnak, azok pedig szinte már semmit sem hisznek el a környezetvédőknek, azt feltételezik róluk, hogy biztosan csak trükköznek, vagy túlságosan érzékenyek. A környezetvédők rendkívül bonyolult szabályrendszerrel veszik körül magukat (ez az Európai Unió leggazdagabb joganyaga), pedig az egyszerűségben, az organikus megoldásokban hisznek. A nem elkötelezettek pedig – érzékelve a nem egykönnyen átlátható jogi apparátust – legszívesebben az egész kérdést a sutba dobnák. A környezetvédők sokszor joggal – de nemegyszer inkább csupán a tehetetlenség jeléül – „csak azért is” az Európai Unióra mutogatnak, a másik oldal meg csak legyint erre, hiszen van fontosabb egy apró uniós szabálynál. Akár innen, akár onnan nézem a kérdést, mindkét esetben értem a feleket, ám a dolgok így nem oldódnak meg, ez így nem folytatható.
Az egyik oldalról szükség lenne a jogi héttér, valamint a hatósági eljárások és azok alkalmazásának egyszerűsítésére, a másik oldalról pedig a mindenki számára érthető és elfogadott szabályok következetes érvényesítésére. Nem könnyű folyamat, hiszen ilyenkor az egyeztetések valamennyi szereplője a saját ügyét félti. Pedig az egyszerűsítéssel nő az átláthatóság, a bizalom és a jogérvényesítés szintje is, továbbá a rövid és hosszú távú célok egyensúlyának kialakításához világosabbá válnak a fejlesztés és a megőrzés szempontjai. Nem biztos, hogy roszszat akarnak, akik újabb erőművek fejlesztésében gondolkoznak, ahogy azok sem, akik kizárólag megújuló energiával pótolnák a kieső kapacitásokat.
Nagyböjt idején talán még inkább élhetünk azokkal az eszközökkel, amelyeket a Szentlélek ajándékainak hívunk. Ilyen ajándék például a tudomány, az értelem és a bölcsesség. A tudomány területén egyre megalapozottabb a tudásunk, de mindig törekednünk kell további fejlesztésére. Az értelem egyebek mellett készség a párbeszédre. Az értelem minden tulajdonságával segít megérteni embertársaink szempontjait, érdekeit, véleményét, még azokban a kérdésekben is, amelyekben „sziklaszilárdnak” gondoljuk magunkat. A teremtett világ védelme olyan sok szempontú, nehéz, összetett, sokszereplős, térben és időben is több színpadon játszandó kérdések összessége, amely empátia és párbeszédre való készség nélkül nem közelíthető meg, ezért ezek a tulajdonságok nem hiányozhatnak a teremtésvédő szemléletéből sem. Az értelem segít a csöndben és az imán keresztül megérteni a Jóisten üzeneteit: csak „nézzünk körül” csillogó értelemmel, nyitottan és befogadóan, empátiával, és meg fogjuk tapasztalni Isten szeretetét. Vegyük észre, hogy csak akkor működnek jól a dolgok, ha az értelem és a szeretet együttállása zavartalan.
A bölcsesség tapasztalat és türelem, bekeretezi döntéseinket. Húsz évvel ezelőtt még fontos jelszó volt a természeti erőforrásaink „bölcs használata”, ma már mindez csupán emlék, pedig éppen ez az úgynevezett bölcs használat lehetne a közös alap. Miután a türelem és a párbeszéd visszaszorult mindkét fél szótárából, meg kell erősítenünk szívünket az értelem és a bölcsesség ajándékával. Kezdjünk el újra bízni egymásban a teremtett világ megőrzése érdekében!
