Aranyvonat – de melyik?

A hívő ember a Szent Jobb 1938-ban elkészített díszes különvonatára gondol. Az egyházi hagyományt kevésbé ismerők viszont a magyar állam arany- és ezüsttartalékát, értékpapírokat és a hatalmi erőszakkal összerabolt zsidó vagyontárgyakat szállító világháborús szerelvényekre, melyeket az amerikai hadsereg szabad prédának tekintett, ezért máig folynak az értékes műkincsekkel kapcsolatos pereskedések. A mi aranyvonatunk egyetlen kincset szállított: Szent István király dicsőséges kézfejereklyéjét, mégis a csodájára jártak az emberek, ahol csak elvonult. A Szent Jobbot Mária Terézia foglaltatta ékkövekkel és igazgyöngyökkel kirakott, akantuszleveles aranyfoglalatba, amikor Raguzából visszaszerezte a nemzeti ereklyét. A ma látható kettős ereklyeház Lippert József tervei alapján készült, 1862-ben. A hercegprímási építész díszes szőnyeget is tervezett az ereklyetartó stílusához igazodva, melyről az a hír járja, hogy nem veszett el a II. világháború forgatagában, a rendszerváltozás óta mégsem került elő. Urbányi Vilmos és Márton Lajos szeme előtt a kézfejereklyének e díszes tartozékai lebegtek, amikor a MÁV egyik szalonkocsijának ünnepi díszét bizáncias stílusban megtervezték, és így a középkorias és az akkor modernnek számító formák szép összhangját kialakították. Arany, ezüst, bíbor és zöld szín uralta az aranyvonat külső megjelenését. Középső, üveges része látni engedte a szent király ereklyéjét, a mellette őrszolgálatot teljesítő színpompás koronaőröket és alabárdos testőröket. Az ornamentális díszeken és a magyar címerpajzsokon, valamint a koronázási ékszerek domborított képein kívül a magyar szentek egész alakos ábrázolásait helyezték el: az egyik oldalon Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre és Szent Gellért, a másik oldalon Szent László, Szent Erzsébet, az akkor még boldogként tisztelt Szent Margit és Szent Mór képeit. A vagon bíborszínű tetejét frigyládaszerűen kialakítva a Szent Korona mása díszítette, melyet négy angyal fogott közre. Szent István koronáját éjszakánként kivilágították. Amagyar püspöki kar 1937. márciusi elhatározása nyomán 1938. május 31-én indult útjára az aranyvonat. Esztergom és Fehérvár után bejárta az egész országot, a következő évek során pedig az anyaországhoz újonnan visszatért országrészeket is. Ahol elhaladt, a zászlódíszbe öltözött állomáson összesereglett hívek fogadták, akik a környékről körmenetben vonultak a Szent Jobb fogadására. Az aranyvonatot vadonatúj mozdony vontatta és négy vagon kísérte, melyben az egyházi és világi kíséret foglalt helyet. Minden alkalommal kötelességszerűen jelen volt a Szent Jobb őre, Mészáros János budapesti érseki helytartó és négy ereklyevivő irgalmasrendi szerzetes. Egy alkalommal hozzájuk csatlakozott Angelo Rotta apostoli nuncius, és az ereklye utolsó útján a kíséretet Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás vezette. A Szent Jobb aranyvonata 1944-ig teljes pompájában megmaradt, a háború végén azonban a már említett világi aranyvonattal együtt Nyugatra indították. Az út során díszei nagy részét elveszítette. Az utóbbi években néhány lelkes hagyományőrző szerette volna rekonstruálni a megmaradt tervrajzok alapján, de igyekezetük nem járt sikerrel. A Szent Jobb 1988-ban és a millenniumi évben már feldíszített páncélautón kereste fel az ország jelentősebb egyházi központjait. A lelkes fogadtatás azonban aranyvonat nélkül sem maradt el: „Oh, dicsőséges Szent Jobb kéz, téged magyar óhajtva néz…”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..