Apró lépések a környezetünkért

A sok aprómunkának most itt az eredménye. Lehet, hogy a kigyúrt test, a hatalmas fizikai erő elérése sokak számára nem vonzó cél. Az eredményhez vezető úton azonban érdemes elgondolkodni egy kicsit. A mindennapi munka, odafigyelés, céltudatosság, kitartás, akarat vezethetett sikerre. Ezek a tulajdonságok és cselekedetek pedig más, akár teremtésvédelmi célok elérése érdekében is igen hasznosak lehetnek.


A lényeg tehát a következő: tegyünk sok kicsi, alig feltűnő erőfeszítést, de sokszor, mindennap, odafigyelve. Mert sok kicsi sokra megy. Ugyan, dehogy megy – mondják annyian. Többféle érvelést is hallottam már ennek az álláspontnak az alátámasztására. Egyesek úgy gondolják, hogy a környezeti problémák megoldásában a nagyvállalatoknak és a kormányoknak van döntő szerepük. A kisember alig tehet valamit. Hiába kapcsolgatom le rendszeresen a feleslegesen égő lámpát, a gyárak, üzemek, közintézmények fogyasztása mellett ez mit sem számít. Nincs igazuk! Alakossági és a közüzemi áramfogyasztás nagyjából egyforma nagyságrendű Európában.

Az egyéni szerep nagyságát és a felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozza például a látványos és egyre több embert megérintő Föld Órája (Earth Hour) elnevezésű kezdeményezés is (http://www.earthhour.org/). Ausztráliából indult ez a mozgalom. Felhívására évente egyszer egy órára sok millió ember egyszerre kapcsolja ki elektromos készülékeit, amellyel mérhető fogyasztáscsökkenést ér el.

Akadnak szép számmal olyanok is, akik komolyan veszik a környezet kímélésének ügyét, tenni is hajlandóak érte, de valahogy a napi aprómunkára nem marad figyelmük. Elméletben „életüket és vérüket” adnák a teremtésvédelmi problémák megoldásáért, de valahogy a mindennapok sűrű feladatai között, más, fontosabbnak látszó kérdések mellett elsikkad a megvalósítás. Gyakori az a magatartásforma is, amikor csak lemondóan legyintenek. Mit ér az én és néhány hasonszőrű társam előfeszítése, amikor a nagy többség úgysem tesz semmit az ügy érdekében. Hiába gyűjtöm szelektíven a szemetet, a végén úgyis összeöntik. Hamvába holt dolog lenne bármit is tenni – mondják. S vannak azután olyanok, nem is kevesen, akiknek elegük van abból, hogy a környezet pusztításáról szóló rossz híreket hallgassák. Ők megpróbáltak segíteni, talán hetekig is nagyon odafigyeltek, elzárták a csapot, leoltották a villanyt, ha nem volt már rá szükség, ecettel tisztították a csempét illatos mosószer helyett, s aztán lám, mégsem történt semmi. Ugyanott tart a bioszféra, ahol eddig. Nem nőtt az édesvízkészlet, nem csökkent az energiaválság, és vegyszerekből sem lett kevesebb körülöttünk, inkább csak több. Minek küszködjön akkor az ember?

Nos, mindazok számára, akik így gondolkodnak, példát jelenthet az erőemberek kitartása. A sok aprómunka, amely azután szinte emberfeletti teljesítményhez vezet. Ahhoz, hogy környezettudatosságtól duzzadó erőemberekké váljunk, nem kell egyszerre nagy erőfeszítést tennünk. Apró gondolatok, mozdulatok, elszánások sokaságára van szükség naponta. És ez legalább annyira nehéz, mint néha-néha egy kiemelkedő teljesítményt felmutatni. Viszont, ha mégis sikerül „környezeti erőemberekké” válnunk, akkor, mint milliónyi kis Atlasz, együtt vihetjük tovább vállunkon a működésében megóvott, egészséges Földet.