Panoráma egy eddig nem (köz)ismert szögből
(képgaléria Fotó: Kissimon István)
Ottjártamkor két kísérő is kalauzolt engem. F. Horváth Ágnes önkéntes műveleti tartalékos katona és Fröhlich Dávid történelem szakos doktoranduszhallgató.
A Mária Magdolna-templom, amelynek rekonstruált romjai a torony mellett ma is láthatók, Buda legrégibb templomai közé tartozott. A tatárjárás után IV. Béla Esztergomból Budára tette át a királyi székhelyt. Ezekben az évtizedekben épült föl a budavári Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) és a Mária Magdolna nevét viselő istenháza is. Az előbbit a német, az utóbbit a magyar ajkú lakosok használták. Kevesen tudják, hogy utolsó Árpád-házi királyunkat, III. Andrást ide temették.
A Mária Magdolna-templom kezdetben egyhajós épület volt, amelyet 1400 körül háromhajós gótikus épületté bővítettek. Korabeli ábrázolásokon látni, hogy a tornyot gúlasisak fedte. A mellette lévő – ma Kapisztrán János – tér a szombati nagyvásároknak adott helyet, ezért a középkorban a Szombathely tér nevet viselte.
A törökök 1541-ben elfoglalták Budát. A Mária Magdolna-templomnak nem esett bántódása, és továbbra is keresztény istenházaként működhetett. Igaz, a protestantizmus térhódítása során a katolikus és a protestáns hívek osztozni kényszerültek az épületen, ezért egy deszkafallal kettéválasztották.
A tizenöt éves háború (1591–1606) után a templom már dzsámiként volt ismert. Feith- (Győzelem-), illetve Szaát- (Órás) dzsáminak is hívták. Ez utóbbi elnevezést pontos és mindenünnen jól látható órájának köszönhette. Evlija Cselebi, a híres török utazó is írt róla. A törökök a freskókat lemeszelték, a falakat ornamentikus mintákkal díszítették.
A templom a Buda visszafoglalása (1686) idején kialakult harcokat már nem „élte túl”. Csak a torony maradt meg. A török kiűzése után a Budára visszatérő ferences szerzetesek a magányosan árválkodó épülethez egy barokk stílusú istenházát építettek. Ez az a templom, amely egészen a II. világháború végéig állt. Az idősebb nemzedék még emlékezhet rá.
A barokk pompában újjászületett szent helyre azonban újabb „kalandok” vártak. A ferencesek II. József rendelete miatt arra kényszerültek, hogy elhagyják. A templom rövid ideig állami célokat szolgált, majd 1792-ben I. Ferenc megkoronázásának színhelye lett. Három évvel később itt fosztották meg Martinovics Ignácot papi méltóságától. A magyar jakobinus mozgalom résztvevői elleni per az itteni kolostorban zajlott. Az istenháza 1817-től helyőrségi templomként működött. A közelében álló laktanya (ma Hadtörténeti Múzeum) katonái vettek itt részt szentmisén.
Az épület a II. világháborúig nyugodt évtizedeket élt meg. Érdekesség, hogy az 1920-as években Zadravecz István tábori püspök új freskókat készíttetett a templom számára. Önmagát és Magyarország három kormányzóját: Hunyadi Jánost, Kossuth Lajost és Horthy Miklóst is a falakra festette. Horthy hevesen tiltakozott az őt ábrázoló kép ellen. A kormányzó reformátusként nem tartotta szerencsésnek, hogy egy katolikus templom falára fessék az alakját. Az amúgy kiváló és karakán ferences rendi püspök maga is érezte, hogy ezzel a tiszteletadással túllőtt a célon. A háború után antiszemitának kikiáltott Zadravecz páter egyébként azon ferences atyák közé tartozott, akik derekasan kivették a részüket a zsidók mentéséből.
A Mária Magdolna-templom 1945-ben (Fotó: Fortepan)
A II. világháborúban a németek megfigyelőállásként használták a tornyot. A közelben volt a Szálasi-kormány hadiszállása és a német követség. Vagyis a templom valóságos tűzfészek közepén állt. Nem meglepő, hogy Budapest ostromának idején súlyos károkat szenvedett.
Újjáépítéséhez a terveket Lux Kálmán készítette el 1946-ban, sőt, a helyreállítást meg is kezdték. Sajnos később a munkálatokat nemcsak leállították, hanem a még álló falakat is lebontották. A szent helynek pusztulnia kellett. Nemcsak Sztálin esetleges budapesti látogatása miatt akarták lerombolni, hanem azért is, mert a tábori püspökség megszüntetésével a helyőrségi templom fenntartó nélkül maradt. Az épület a Magyar Királyi Honvédséghez kötődött, vagyis a kommunisták az előző rezsim szimbólumát látták benne. A falát díszítő, már említett Horthy-freskó pedig önmagában elég volt ahhoz, hogy Rákosi porig rombolja az épületet.
Az 1951-es bontáskor Csemegi József építésznek támadt az a furcsa mentőötlete, hogy a megmaradt épület „szocreálosítva” egy Rákosi-panteonnak adhatna majd helyet. A „bölcs vezérnek” annyira megtetszett a gondolat, hogy 1952-ben helyre is állították a tornyot. A panteon azonban szerencsére nem készült el. A torony utolsó „nagy napjait” 1956-ban élte. Tanúja volt annak a tüzérségi belövésnek is, amely a Magyar Országos Levéltár állományának tekintélyes részét megsemmisítette.
Az épületet a Hadtörténeti Múzeum kezdeményezése nyomán megnyitották a látogatók előtt. Belépőjegyet is a múzeumban lehet váltani. Középkori eredetű csigalépcsőn és az ötvenes években épült fémlépcsőn kapaszkodhatunk fel a magasba. Az egyes szinteken lehetőség nyílik megpihenni és gyönyörködni a panorámában. A torony tetejéről egy eddig nem (köz)ismert szögből mutatja meg magát a város. Láthatjuk a várbeli utcák házait, a budavári palotát, a Mátyás-templomot. Megcsodálhatjuk a hidakat, a Dunát, az Országházat, a bazilikát, a budai hegyeket. A földszinten templom- és vártörténeti kiállítás várja a látogatókat. A második és a harmadik emeleten fotókat tekinthetünk meg Budapest ostromáról és az 1956-os események helyszíneiről.
A Mária Magdolna-torony sok mindent tud, sok mindent el is mesél. Ám személyes titkait megőrzi magának. Hiszen csak ő tudná elmondani, kik rakták egymásra köveit. Csupán ő emlékezik a falai tövében sürgő hajdani kofákra, és a törökökre, akik egykor Mekka felé hajlongtak, míg ő dzsámiként jelezte az idő múlását. Csak ő tudná felidézni a harcokban elesettek jajkiáltásait, és egyedül ő hallja, mit suttogtak egymásnak a várnegyedben sétáló örök szerelmesek…
