A nemzetközi KE-KA-KO (mai nevén Szent András) evangelizációs iskola munkatársai hitelesen és a Szentlélek erejével adták át nekünk a tanítást, amelyet a mexikói Pepe Prado Flores hosszú évek munkájával dolgozott ki. Pepe – laikus létére – elképesztő tiszteletnek örvend a világegyházban, ahogy ezt legutóbb Rómában, a missziós szinóduson is láttam és tapasztaltam.
Mi is volt ennek a kurzusnak a titka? Először: minket is evangelizáltak. Valamennyien megtapasztalhattuk, mekkora ereje van az Isten szeretetét, Jézus megváltó és újjáteremtő művét közvetítő evangéliumnak. Használható formában kaptuk a kezünkbe a kérügmát, az Örömhír legtömörebb, s egyben a hallgatót megtérésre hívó formáját. Ezt tanultuk meg hirdetni a Szentlélekre hagyatkozva, s az emberi kommunikáció különböző helyzeteire alkalmazva. A kurzus végén alig vártuk, hogy végre igazi, élő emberekhez is szólhassunk. A kétnapos „gyakorlat” célja éppen ez volt. Kettesével, imádkozva indultunk útnak, keresve azokat az élethelyzeteket, amelyekben beszélgetésbe elegyedhetünk valakivel.
Túlzás nélkül mondhatom, hogy a hatás minden várakozást felülmúlt. Kezdő gondolatunk: „Isten most szeret téged!” – senkit sem hagyott hidegen. A buszmegállóban álló néni, a kerítést javító középiskolás srácok, az italbolt csaposa mind-mind többet is akartak hallani erről… Érezték azt is, hogy nincsenek teljes közösségben a szeretet Istenével. A hír, hogy a bűn árnyékolja le a vele való kapcsolatot, de Jézus, az Isten Fia eljött, hogy halálával és feltámadásával megszabadítson minket bűneinktől, legtöbbjüket őszintén elgondolkodtatta. A hit és a megtérés döntése, mint az Istennel való kiengesztelődés, egy új élet kezdetének útja, reális és azonnal megragadható lehetőségként jelent meg előttük. Nem emlékszem egyetlen olyan emberre sem, akinek ebben a két napban társammal hirdettük az evangéliumot, és ne akart volna velünk imádkozni. Legtöbben elmondták velünk a megtérők imáját, és azonnal megtapasztaltak valamit Isten békéjéből és szeretetéből…
Tudom, hogy mindezt sokan hitetlenkedve olvassák: „Ez nem reális. Nem mehetnek ilyen gyorsan a dolgok.” Később magam is sok visszautasítást éltem át. De rengeteg gyümölcsöt is látok a mai napig. Abban a két napban Istennek fontos volt, hogy meggyőzzön bennünket: az evangéliumot minden helyzetben hirdetni kell, „akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 4,2), és „jaj nekem… ha nem hirdetem!” (1Kor 9,16). Mert ez „Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek” (Róm 1,16). Itt nem a meggyőzés, az érvelés, a pedagógia játssza a főszerepet. Nem a pszichológia, hanem a pneumatológia, a Szentlélek működése, aki Jézust dicsőíti meg és neki nyitja meg a szíveket. A megfeszített Krisztus hirdetése mindennél előbbre való a misszióban, hogy – Szent Pál szavaival – „hiteteknek ne emberi bölcsesség, de Isten ereje legyen az alapja” (1Kor 2,5).
(Folytatjuk.)
