A Teréz „takarékos” film: semmire nem irányítja rá a kamerát, ami a legkisebb mértékben is eltéríthetné a főtémájától. Kezdetben emiatt úgy éreztem, azon alkotások sorába tartozik, amelyek meghamisítják a szentek életét, és ezzel ártanak. Mert bármelyik szent életrajzába olvasunk is bele, mindig azonnal kiderül: ezer szállal kötődtek korukhoz, a „prózai” mindennapokba ágyazva éltek, és nem valami „szent rezervátumban”. Sőt még többről van szó: mindig is csak a koron keresztül, a kor kihívásaira, fájdalmaira, zavaraira és reményeire reagálva lehetünk hitelesen keresztények. Mit kezdjünk akkor egy olyan filmmel, amelyben nem is jelenik meg „a” világ?
Különös, de a Teréz esetén ez a szűkösség kevéssé bántó. Itt Teréz kicsinysége, az ő „kicsiny” élete és világa kér figyelmet másfél órára – hogy megszégyenítse a nagyokat és okosakat: mindazokat, akikről azt szoktuk gondolni, hogy a világ sorsára befolyásuk van. Lehet, hogy igencsak tévedésben vagyunk azzal kapcsolatban, melyek a fontos és nagy dolgok, események, és figyelmünket gyakran pazaroljuk méltatlanokra. Majdnem biztos, hogy rosszul tudjuk, kik a jelentős emberek, mert bedőlünk a híradóknak és a bulvárlapoknak. A legtöbbször csak a harsányságra, a magamutogatásra, a nagy szavakra van fülünk. Társadalmi horderejű eseményekről, történelmi távlatokról képzelgünk. De ez talán maga az önteltség, az ostoba fontoskodás, és az igazán fontos dolgok valójában a rejtekben, a Terézéhez hasonló kisvilágokban történnek.
(Teréz – A szeretet kis útja; amerikai életrajzi dráma, 2004, forgalmazza az Etalon Film)
