Azt érzem, hogy a szolgálatunkban az a legfontosabb, ahogyan megszólítunk, ahogyan megjelenünk. Azt tapasztalom nap, mint nap, hogy csak az „ér”, ami igaz, ami élő, ami szeretet. Minden, ami nem ilyen, az taszítja a fiatalokat. Ezért számunkra a leginkább az a fontos, hogy olyan közösséget építsünk, amelyben mindenki egyenértékű: mindenkinek joga van kidőlni, elfáradni, de beleadni is. Tanítjuk egymás életét igazi szeretetközösségben, ahogy az ősegyházban is. Ide mindenki azt hozza, ami ő maga. A lelkészségünk sokféle programot szervez, ezért nagyon sok különböző érdeklődésű fiatal megtalálja – megtalálhatja nálunk a helyét a tematikus beszélgetéseken, a gospelkórusban, a Láthatatlan Színházban, a színjátszó körben, a családi programon. Azt látom, hogy az elfogadó légkörnek köszönhetően sok olyan fiatal jön hozzánk, aki a „peremen” van, gondolkodásában, életvitelében; keresi a helyét, az útját, a helyet, ahol szeretik őt – keresi Krisztust. Számukra is van hely nálunk. Saját személyes munkámban – így alakult és én igyekeztem nem ellenállni – a lelki beszélgetéseken van a legnagyobb hangsúly. Személyemben az egyetemi lelkész olyan valaki, aki előítéletek nélkül igyekszik meghallgatni, elfogadni és kérdezni. Összefoglalva: a legfontosabbnak és legidőszerűbbnek a munkámban valami nagyon is ősit és evangéliumit tartok: a befogadó krisztusi szeretetet, az egymásra figyelést és azt, hogy ne a formákhoz, hanem Jézushoz ragaszkodjunk: így találnak meg minket azok, akik sóvárognak a szeretet után. Szeretném remélni, hogy így is csináljuk.
Körmendy Petra Kornélia
evangélikus egyetemi lelkész,
Budapest
Szabó Lőrinctől Pál apostolig
„Mindeneknek mindenné lettem, hogy minél többeket megnyerjek. Zsidónak zsidóvá lettem, hogy megnyerjem a zsidókat. Törvény alatt valóknak törvény alatt valóvá lettem… erőtelennek erőtlenné lettem, hogy erőtleneket nyerjek meg. Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket.”
A mindenkori egyetemi lelkész természetesen a következőképpen egészíti ki szívében Pál apostol bizonyságtételét: „Egyetemistává lettem, hogy egyetemistákat nyerjek meg.” Számomra ez a gondolat a Budapesti Református Egyetemi Gyülekezetben azt jelenti, hogy személyes kapcsolatok építése által azokra a konkrét kérdésekre keresem az evangélium válaszait, amely kérdések ezt a korosztályt különösen foglalkoztatják. Az egyéni életvezetés, a párkapcsolat örömei és buktatói, a házasság és az arra való készülés, családtervezés, a társadalom széles horizontú problémakörei – ezernyi kérdés vár válaszra. Férfi és nő, szülő és gyermek, állampolgár és társadalom, hivatás és küldetés, erkölcs és erkölcstelenség, „szabad vagy nem szabad”, „tegyem vagy ne tegyem”, „másság vagy bűn”, „tolerancia vagy zéró tolerancia”.
Az útkeresést segítő igehirdetések tudatosan kiválasztott üzenetei, az istentiszteletek tartalmi és formai elemei, a filmklub, teaház, táncház, hétvégi kalandtúrák, közösen végzett missziós szolgálatok, színjátszó kör, énekkar és zenekar, személyes lelki beszélgetések tulajdonképpen ugyanazt a célt szolgálják: mit jelent itt és most a XIX. században keresztyén értelmiségi életre készülve megélni az evangélium igazságait: krisztusi válaszokat adni és azok szerint élni.
Ha egy mondatban kell megfogalmazni vágyam a gyülekezetben: a Szabó Lőrinc-i életérzéstől (Száraz parafa már a nyelvem/ Minden szép eltorzul szememben. / Jobb a némának, jobb a vaknak, / Mert rettenetes ennyi vággyal /szegénynek lenni, s fiatalnak…) a mai egyetemista társadalom jusson el Pál apostol bizonyságtételének titkához: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.”
Veszelka Tamás
református egyetemi lelkész,
Budapest
Legyünk megszólíthatók!
Nagyon fontosnak érzem, s talán ez mindig időszerű, hogy mi, papok megszólíthatók legyünk, közel álljunk az ifjúsághoz. Sok fiatalban él még a kép, hogy a papok megközelíthetetlenek, először ezen kell változtatni.
A pestszentlőrinci főplébánia ifjúságával való munkában kezdem, kezdtem megtapasztalni hogy a lelki- és közös programok mellett szervezett lazább, profán dolgokon – sziklamászás, biliárdozás, fizikai munka… – keresztül tudok közelebb kerülni hozzájuk, s tudom közelebb vinni őket Istenhez. Ilyen alkalmakkor maguktól kezdenek kérdezni, érdeklődni hitről, Istenről, erkölcsről… A megszólítás formáját tekintve tehát a személyesség áll számomra az első helyen. A tartalmát tekintve az elköteleződésre való folyamatos felszólítást tartom feladatomnak. A mai ember nem szeret elköteleződni sem Isten, sem ember, sem munka, sem más egyéb dolog mellett. Mert ez lemondással jár, mert nehéz, mert faladatokat rejt magában, mert ez odaadottságot jelent, és sokszor szembe kell úszni az árral. Nekünk, keresztény embereknek az Istenhez tartozás elköteleződést kell hogy jelentsen, nem egy kérdés felvetését, nem a „talán igen, talán nem” különböző feszegetését. Mikor tanulnánk ezt meg, ha nem fiatalon? Ezt folyamatosan gyakorolni kell, ehhez kell viszont egy közeg, ahol szembesülünk ezzel a feladattal, s ahol nem a világ megszokott, ám hamis hozzáállása uralkodik: tegyél mindent úgy, ahogy neked tetszik, változtasd a döntéseidet, ahogy éppen neked jólesik. Az elköteleződést segítik a közös programok, élmények. Hazánkban országos és egyházmegyei szinten is sok ifjúsági program szerveződik a megszólítás, elkötelezés szándékával. Az esztergom-budapesti főegyházmegyében nyáron lesz a háromévente megrendezendő egyházmegyei ifjúsági tábor. Országos szinten pedig kiemelt ifjúsági rendezvényként a márianosztrai ifjúsági zarándoklatot említhetem, amely idén a harmincadik.
Szeptember óta vagyok referens, most még csak kóstolgatom a terepet. Vágyam az, hogy referensként egyházmegyém minden plébániájára eljussak, s az atyák tapasztalata alapján összeálljon bennem egy kép, hogyan tehetünk együtt, igazán hatékonyan a jövő nemzedékéért.
Papp Zoltán
esztergom–budapesti ifjúsági referens
