Amerika tiszta hangja

Amerikában – s egyáltalán tőlünk nyugatabbra – viszont a szélesebb közönség is örül Greeley atyának (ugyanis egy ír-amerikai katolikus papról van szó), aki chicagói lelkipásztori tevékenysége mellett nemcsak egyetemi professzorként és szakkönyvek szerzőjeként döbbenetesen aktív, de újságírással is foglalkozik – például a helyi érdekű lapnak a legkevésbé sem nevezhető The New York Times közli a cikkeit, s mindemellett több tucat regénye is megjelent már.

A súlyos társadalmi kérdések és ír gyökerei iránt egyaránt komolyan érdeklődő Greeley első regénye 1981-ben jelent meg, Cardinal Sins (Főbűnök) címmel. Azóta átlagosan évi egy szépirodalmi műve jön ki a nyomdából. Ezek sorába tartoznak egy mai „kelta” lány, Nuala Anne McGrail és barátja-szerelme, Dermot Michael Coyne romantikus és izgalmas történetei, melyek az ír lélek világába kalauzolják az olvasót. Valóságos történelmi titkok ihlette, fordulatos krimik ezek az újvilágbeli bestseller listákon előkelő helyezett szórakoztató regények eddig tizenegy született belőlük, az első 1994-ben, címe: A Smaragd-sziget aranya. Nos, tavaly ez a mű látott napvilágot végre magyarul is, idén pedig a folytatása, Az ír csipke rejtélye. A sorozat legutóbbi darabja (Irish Tiger) idén jelent meg Amerikában. Igaz emberi hangon megírt, a keresztény emberképet hitelesen és nem erőltetetten tükröző, modern hangvételű, furmányos, de olykor azért kisfiúsan naiv sztorik a világhírű pap e kötetei. S ha valaki nem idegenkedik attól, hogy a főhős nyomozók – esetenként kissé kamaszosan – szerelmesek is egymásba, nem csalódhat e „katolikus krimikben”.

Társadalmi ügyekkel nem pusztán szakkönyveiben és lektűrök lapjain foglalkozik Greeley atya; népszerűségét és tekintélyes véleményét gyakorta másként is latba veti: könyvei eladásából származó igen jelentős bevételeit milliós nagyságrendben fordítja karitatív célokra vagy épp az oktatásügy és különböző kisebbségek támogatására. Greeley naprakész öregúr: ez nem csak regényei hangvételén és szellemi frissességén tükröződik. Komoly kritikát fogalmazott meg az iraki háborút támogató amerikai politikáról, s körültekintő alapossággal és mértékadóan tárgyalja az egyház életével kapcsolatos legégetőbb kérdéseket is. Eszköztára sem nevezhető ódivatúnak: hivatalos honlapján olvasható blogja, s ugyanitt meghallgathatók a vasárnapi evangéliumokról szóló gondolatai. A közismert idős pap november elején súlyos balesetet szenvedett. Weboldala a felé irányuló szeretet jeleire (neki küldhető üzenetekre, imákra) is utal. Újabb bizonyíték ez arra, hogy a legmodernebb technika sem feltétlenül az elidegenedés szolgája. Isten éltesse, Greeley atya!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .