„Minden egész eltörött”

A tavaly felújított kálvária keresztúti képeit rábakethelyi képzőművész fiatalok, Horváth Barbara és Rózsás Ervin készítették. Üveglapra festették az egyes állomások képeit. S most, Adyval szólva: „Minden egész eltörött.” Lapzártánkkor kérdeztük Rimfel Ferenc plébánost a történtekről. A békés kisváros lakóit mélyen megdöbbentette a rongálás híre – mondta. – A rendőrségi feljelentést megtettük, s a tettes előbb-utóbb megkerül, de sajnos az üvegfestményeket már nem lehet helyreállítani. A plébánostól megtudtuk, hogy néhány évvel ezelőtt a Brenner János vértanú emlékére épített, Szentgotthárdhoz közel épült kápolna bejárati ajtóira valaki félméteres betűkkel ráírta: SÁTÁN, SÁTÁN, SÁTÁN. Tavaly emlékeztünk az egykori rábakethelyi káplán vértanúhalálára. Azóta alig múlt el egy esztendő, ismét vandálok céltáblájává váltak a környékbeli egyházi építmények. Idén október 9-én éjjel a szentgotthárd-zsidai Brenner-emlékhely ablakait törték be, most pedig a rábakethelyi kálvária lett a kiszemelt áldozat. A rongálás üzenete érthető, az elkövetők vak engedelmességgel szolgálják a rombolás szellemét. Nem tudják, hogy mit cselekszenek. A büntetőjogi felelősségre vonás persze nem maradhat el, de gondoskodni kellene arról is, hogy a jogaik ismertetése mellett tájékoztassák a „tudatlanokat” arról is, hogy ki az, aki ellen köveket dobálva küzdenek. Ugyanakkor azt is, hogy valójában kiféle-miféle az, akinek a szellemében elkövették vandál tettüket.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.