Amelyben éltünk

 

„Régóta tervezem a Tóth Ilonáról szóló nagyjátékfilmet. Az 1956-os forradalom szereplői közül rajta kívül elsősorban Mansfeld Péter személye foglalkoztat.” 1989-ben jelent meg Szilágyi Andor A világtalan szemtanú című regénye a fiatal fiúról, majd sorsát színpadi műben is feldolgozta, végül 2006-ban elkészült a Mansfeld című játékfilm.

  

Tóth Ilona „különös lelkialkatú ember lehetett,

természetes, ugyanakkor sugárzó, kristálytiszta,

 erkölcsös, hazáját szerető, vallásos lány”

Kutatásai során kapcsolatba került M. Kiss Sándor történésszel, aki figyelmébe ajánlotta a lányával közösen írt, Tóth Ilonáról szóló könyvét, amely A csalogány elszállt címmel jelent meg 2007-ben.

„A két történész a végzős medikáról addig kialakított képet a tények erejével összetörte, és új megvilágításba helyezte az 1956. novemberi eseményeket, s ezáltal az 1957-ben kivégzett Tóth Ilona alakját. M. Kiss Sándor és Kiss Réka bebizonyítja, hogy úgy, ott és akkor, olyan körülmények között nem történhetett meg mindaz, amiért a fiatal lányt elítélték és felakasztották.”

A történetnek számos olyan pontja van, amely valószínűleg örökre homályban marad. Egyetlen részvevő él még, aki jelen volt, majd bíróság elé került; az összes vádlott közül – legtöbbjüket kivégezték, ketten kegyelmet kaptak – egyedül ő kapott feltűnően enyhe ítéletet, s rövidesen kiszabadult. Ez az ember azonban hallgat – nyilván tudja, miért. Lelkiismeretével neki kell elszámolnia. Amikor másfél év után kijött a börtönből, megkereste az ügyészt, hogy segítsen neki elhelyezkedni. Az ügyész fiatal korára és a per feldolgozása során tanúsított magatartására hivatkozva mentegette őt a bíróság előtt. Szabadulása után a villamosmegállóban találkozott a halálos ítéleteket első fokon kimondó B. Tóth Matild bírónővel, s így köszönt neki: kezét csókolom, Matild néni… Ám a történet nem erről a fiatalemberről szól. (Az ő sorsát más miatt lenne érdemes feldolgozni…)

De hogyan is volt? 1956. november 18-án – november 4-e óta szovjet harckocsik bénították meg Magyarországot – az egyik, röplapokat készítő kis ellenállási központban, a Domonkos utcai szükségkórházban, ahol az Élünk című újságot is készítették, többeket letartóztattak. „A rendőrségi kihallgatás után mindenkit elengedtek, kivéve Tóth Ilonát és az említett tizennyolc éves fiatalembert. Az ő állítása szerint december 14-ig nem szóltak hozzájuk, nem hangzott el semmiféle, Tóth Ilonát gyilkossággal vádoló mondat. Akkor a férfi elé tettek egy fényképet, állítólag a kórház udvarán kiásott holttestről készült felvételt. Erre a letartóztatott megnyílt, s elmondta azt a változatot, amelyet azóta ismerünk.”

A mai, marxista felfogású történetszemlélet hitelesként fogadja el az 1956-57-es kommunista hatóságok által közreadott tényeket, illetve a vérbíróság előtti – külföldi újságírók jelenlétében folytatott – kirakatperben elhangzottakat. Ebben a vádlottak „mindent” beismertek. Mint ahogyan Mindszenty József is „mindent” beismert 1949-ben. Legalábbis ez olvasható a kommunista bírósági iratokban. Ugyanakkor fölháborodunk már annak gondolatára is, hogy mondjuk az 1944. július 20-i, Hitler-ellenes merényletben letartóztatottak perében – ahol a vádlottak úgyszintén „mindent” beismertek – a nemzetiszocialista (náci) német bíróság iratait fogadjuk el hitelt érdemlő dokumentumoknak az ügyben.

Szilágyi Andor elgondolkodva tekint maga elé. „Nem ítélkezni akarok a filmemben, a végső ítéletet úgyis nálunk föntebb mondják ki. Arra törekszem, hogy a rendelkezésre álló valamennyi forrás alapján a valósághoz leginkább közel álló történetet mondjam el.”

A forradalom leverése után a kommunista hatalom szovjet segédlettel – irányítással – egyre több besúgót küldött a még működő ellenállás felszámolására. Egy Kollár József nevű férfit a Domonkos utcai ellenállók gyanúsnak találtak, s miután a zsebében lévő fényképen ÁVH-s egyenruhában pózolt, elhatározták, hogy megölik. Később kiderült: Kollár csak fölvette sógora egyenruháját, ő maga korábban három évig sorkatonaként szolgált az Államvédelmi Hatóságnál. A gyilkosságban hárman vettek részt – Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc mellett Tóth Ilona. Előbb orvosi módszerekkel próbálkozott, injekciós tűvel különböző anyagokat juttatott az érbe és a szívbe, de mivel Kollár ezután még élt, egy bicskával szíven szúrta.

„Így tudja és állítja a marxista történetírás, annak az embernek a tanúvallomása alapján, aki őrként valahol kint állt a bejárat előtt. Ez az a mese, amelynek alapján a medikát halálra ítélték és fölakasztották. M. Kiss Sándorék kutatása nyomán számos olyan tény került elő, amelyek bizonyítják, hogy fizikai, idő- és térbeli problémák miatt sem történhetett ez így. De él még az 1957-es per koronatanúja, aki állította és állítja, hogy ez az igazság. S ha megkérdezik tőle, mit látott, azt válaszolja: semmit.”

 Béres Márta: „Zárkózott, ugyanakkor öntudatos,

impulzív lány képe alakult ki bennem”

A perben egyébként három, november 4. után fegyvertelenül ellenálló csoport ügyét vonták össze, így kerültek oda Obersovszky Gyula újságíró és Gáli József, illetve más személyek. Mindenki a legsúlyosabb ítéletet kapta, kivéve az említett fiatalembert.

Szilágyi Andort művészként egyre inkább foglalkoztatta Tóth Ilona személye. „Azonnal arra gondoltam, filmet kell készítenem, de esélyem sem volt arra, hogy a benyújtott pályázatot elfogadják. Legalább az alcímben ugyanis jeleznem kellett, hogy Tóth Ilona történetét dolgoznám fel, s a kurátorok máris megköszönték… Nem felejtem el, amikor a Mansfeld Péterről készülő film kapcsán a producerrel együtt meghallgattak minket a Magyar Mozgókép Alapítványnál. A kuratóriumi tagok filmindító előtti beszélgetésre hívtak meg minket. Azt feszegették, miért éppen Mansfeld Péter alakja foglalkoztat, s miért állítom be hősként a készülő filmben. Azt gondoltam, tizenhat évvel a rendszerváltozás után azt mondhatom, amit szeretnék, s nem értettem, a producer miért rugdossa a lábamat az asztal alatt; végül még megakadályozták volna a film forgatását. Elhallgattam… így született meg a film.”

 

 Szilágyi Andor: „Magával ragadott az alakja”

Az 1990 előtt lovas rendőrök által megtaposott 301-es parcellában két síron mindig van friss virág: Tóth Ilonáén és Mansfeld Péterén. „Ilonka sírjánál örökzöld buxusfa nő, nemzetiszínű szalagokkal tűzdelve – 1989 előtt, aki járt arrafelé, tudja, „valakik” nemzeti szalagokkal díszítették fel a fák és a bokrok ágait. Ezt az emléket is őrzi Ilonka örökzöld fája.”

Szilágyi Andor fölemeli tekintetét: „Valószínűleg az Úr akarja, hogy nagyjátékfilm készüljön Ilonka alakjáról. Az első forgatókönyv a hagyományos történelmi filmek dramaturgiája szerint épült fel. A művészet kínálta fikciós lehetőségekkel kiegészítve alkottam egy történetet, amely szerintem legközelebb áll az igazsághoz. Ez a filmelképzelés nem lépett ki az 1956-57-es idősíkból. Mivel nem sikerült kuratóriumi támogatást kapnunk, tovább gondolkodtam a forgatókönyvön. A filmet alkotó közösség célja az, hogy sokan, nagyon sokan nézzék meg ezt a filmet. Nem miattam, nem a színészek miatt – értük is –, hanem elsősorban Tóth Ilona miatt.

Aztán elérkezett 2006 októbere, a forradalom ötvenedik évfordulója. A budapesti utcákon történtek megerősítették bennem a felismerést, hogy mind a tízmillió embernek tudnia kellene: hazugságra építkezünk, s ezt nem folytathatjuk így tovább!”

Mára két idősíkon mozog a történet. Az egyik szál 1956-57-ben játszódik, a másik 2006 októberében. „Azoknak a nézőknek a figyelmére is számítok ezzel, akik hagyományos történelmi filmre nem ülnének be. Elsősorban a mai tizen- és huszonévesekére.”

Mondják, Szilágyi Andor már-már szerelemes Tóth Ilonába.

„Magával ragadott az alakja. Egykori általános iskolai, gimnáziumi és egyetemi társai mind elragadtatással beszéltek róla. Különös lelkialkatú ember lehetett: természetes, ugyanakkor sugárzó, kristálytiszta, erkölcsös, hazáját szerető, vallásos lány. Aki anélkül, hogy különösebb figyelmet fordított volna erre, mindig hatással volt a többiekre. A csoportos fotókon láthatjuk: ha szélen állt, akkor is rá figyeltek.”

Egyik vitorlázórepülő-társa mesélte róla, hogy figyelmeztette Ilonkát: a kitelepüléssel járó gyakorlatokon ne tartsa a Bibliát az éjjeliszekrényén. Tóth Ilona nem rejtette el – s ezt nem hivalkodásból tette. A ma már idős hölgy – Tóth Ilona 2012-ben lenne nyolcvanéves – hozzáfűzte: valahányszor eszébe jut ez a történet, elpirul, mert olyan kicsinek érzi magát Ilonkához képest.

„A film központi szereplője Tóth Ilona, s az a fiatal lány, akit a sors kiszemel, hogy eljátssza a szerepét. A színésznő, Béres Márta tehát kettős szerepet alakít: 2006-ban megkapja a felkérést Tóth Ilona szerepének megformálására.”

 

 „Légies, vékony teremtés, tisztaságot, ugyanakkor

 erőt sugároz…” – mondja a rendező

A rendező a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban találkozott a színésznővel. „Légies, vékony teremtés, tisztaságot, ugyanakkor erőt sugároz, olyan modernséget, amely alapján napjaink Tóth Ilonája lehetne. A délvidéki kisebbségi sorsban ugyanolyan erősen, bátran kitart az elvei mellett, mint a medika a forradalomban.”

„Az életrajzi adatok és a róla olvasottak alapján hallgatag, zárkózott, ugyanakkor öntudatos, impulzív lány képe alakult ki bennem – mondja Béres Márta. – De ez nyilván formálódni fog még. Tizenkét éves korom óta szerepelek színpadon, de soha nem formáltam meg ilyen értelemben valós történelmi személyt. Úgy gondolom, a legfontosabb támpontot a róla készült fényképek adhatják. Egy ember arcberendezése, testtartása nagyon sokat elárul a lelkéről, szokásairól, sőt a mindennapjairól is, mert percről percre meghatározzák fizikai valóját, megrajzolják a vonásait. Ez nyilván kezdeti stádiuma a szerepformálásomnak. Még nagyon sok adatra és belső, finom munkára van szükségem, hogy rajtam keresztül valóban életre keljen Tóth Ilona.”

A színésznő jóval az ’56-os forradalom után született. Számára a történtek már messzi múlt. Most, hogy felkérték a szerepre, egyre inkább meg akarja ismeri azt, ami ma ünnep és tananyag.

„Kiskoromtól tisztában vagyok azzal: 1848 mellett 1956 nagyon fontos évszám Magyarország történetében. Mindkettő központi fogalma a szabadság, ennek nevében cselekedtek elődeink. Korábbi csekély ismereteim miatt most minden információt magamba szívok, minden könyvet elolvasok a témával kapcsolatban, és minél több emberrel szeretnék találkozni, hogy tapasztalataik alapján újraélhessem ’56-ot, hogy teljes képet kapva teljes képet tudjak róla adni.”

Az alkotást 2012. október 23-án tervezték bemutatni – Tóth Ilona éppen ezen a napon született! „A film körül kialakult helyzet sajnos nem teszi ezt lehetővé.” De Szilágyi Andor nem adja fel. Amikor veszni látták a megvalósítás lehetőségét, úgy gondolták, életre hívnak egy védnöki társaságot. „Ezek a személyek megingathatatlan morális és szakmai tekintélyükkel fölhívást adtak ki, s ennek nyomán elkezdtük árulni a premierjegyeket a majdani filmbemutatóra. Aki esetleg nem tud majd személyesen eljönni, DVD-n kapja meg a filmet.”

Eddig tizennégyezer jegy kelt el, egy-egy jegy 1500 forintba kerül. Elgondolkodom: milyen önérzettel, milyen tudattal él ez az ország, s döntenek a filmtámogatásról, ha egy ilyen alkotásnak ennyi nehézséggel kell megküzdenie?

„Ebben a történetben – mondja végül Szilágyi Andor – mint cseppben a tenger, minden részlete benne van annak a világnak, amelyben évtizedekig éltünk.”