Küszöbön a gyógyítás világrendje

A könyvbemutató résztvevői a hit és a tudomány határmezsgyéjére tehettek kirándulást. Kellermayer Miklós elmondta: a Földön mintegy kétszázezer éve létezik embernek nevezhető élőlény, és bizonyítható a közös ős léte. A keresztények dolga: tudni, hinni és tenni. A professzor a küszöbön álló fordulatról, a gyógyítás világrendjének kibontakozásáról szólva fogalmazta meg ezeket az alapelveket. Meggyőződése szerint a Föld a világmindenség központja, mert ide jött el Krisztus.

Az előadó Szent Pál szavait idézte, aki szerint a bajban árad ki a kegyelem. Ennek alapján kegyelemnek kell tekintenünk, hogy előbb-utóbb elfogy a kőolaj, mert végre valami változni fog! Az emberiség egyelőre még a fegyverrel védett, felhalmozott semmi művi világában él. De a jövőben – a gyógyítás világrendjében – kigyógyul majd a bálványimádásból, eltűnik a pénz, és az élő fa válik értékké. Őserdősíteni kell a Földet! Az őserdő válhat az országok „aranyfedezetévé”. Milyen jó, hogy már több mint hatmilliárdan vagyunk: így több fát tudunk ültetni! – fogalmazott.

 Az energiaszükséglet jövőbeni fedezésére a hidrogéngázt javasolja. Ennek elégetésekor víz keletkezik, vagyis vízpárát pöfékelnek majd az autók kipufogói. Szakítanunk kell azzal a szemlélettel, hogy a szemetet úgy tüntetem el a saját portámról, hogy átdobom a szomszédéra! A környezetszennyezés ettől még nem szűnik meg. A Föld a közös űrhajónk, együtt utazunk – hangsúlyozta a professzor.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .