Álmodik a múlt: Kőbe formált emlék

Kisvárdán néhány évvel ezelőtt Szent László lovas szobrot avattak. A szobrász, Györfi Sándor azt a két csodát meséli el, amikor a szent király vizet fakaszt a katonáknak, illetve amikor menekül a kunok elől, s mögötte a hegy kettéválik. (Ez a Tordai hasadék legendája.) Mivel állandóan, már herceg korában is a kunokkal hadakozott, nem is egyszer mentenie kellett magát és seregét, de mindig csodás módon megmenekült. Ilyen csodás történet az aranypénzek kővé válása is, amelyet a nép Szent László pénznek nevezett el, és amelyből e képen mutatunk be egy marékra valót.

„A motívum valószínűleg a Szent Jakab-mondakör révén jutott el hozzánk – írja a néprajzkutató Magyar Zoltánnak könyvében -, ám hogy meggyökerezett, annak legfőbb oka, hogy a Kárpát-medencében is fellelhetők azok a lapos, kerekded és a napfényben aranyosan csillogó kövek, melyek voltaképpen a nummulitok tengeri családjába tartozó egysejtű állatok, kagylók megkövült maradványai. A Szent László-történet tehát valójában etiologikus monda, melyben a nép a furcsa kavicsok eredetét, keletkezésük okát megválaszolandó vélte azokat aranypénznek, s nevezte el kun aranyaknak, avagy Szent László pénzének.” E történet legrégebbi nyomát Temesvári Pelbárt 1499-ben kiadott Pomeriumában lelhetjük meg: „Ugyanúgy vele volt Isten a tatárok elleni háborúban is, kiket isteni segítséggel elűzött az országból. Úgy beszélik, hogy a menekülő ellenség pénzt szórt el, hadd tartsa vissza a kapzsiság az üldözőket, de László imájára mindez a sok pénz kövekké változott. E pénzek kőbe formált emlékei máig is láthatók, ahogyan sokan állítják, akik azokon a tájakon jártak." Azon tájak egyike a Kalotaszeg, ahol én, egy szántóföld szélén fényképeztem ezeket a kő-pénzeket. Illő tehát, hogy Bosnyák Sándor gyűjtéséből egy ottani legendát idézzek fel. „A határunkban rengeteg kűpénz van.”

Azt mondták, hogy Szent László királyt mikor kergették a kunok, akkor Szent László király menekült, s szórta el a pénzt, hogy a kunok szedjík, hogy ne érjék utól. S a kunok szedtík fel a pénzt, s Szent László király imádkozott az Istenhez, s akkor megváltozott a pénz, mind kűbű vót. S akkor nem érték utól a kunok, mer elmenekültek.” (Gaál Jánosné, Inaktelke)