Mert a hajdan kéttornyos, háromhajós, miniatűr bazilikának vitathatatlan módon a monumentális zsámbéki volt az előképe. Méreteit tekintve ez a kis rom egyedülálló, igazi unikum, ugyanis hossza és szélessége egyforma, ugyanakkor magasabb, mint amilyen hosszú. „Olyanfajta építészeti tréfa, mint egyszoba-konyhás házikók lovagkori tornyokkal, lőrésnek álcázott ablakokkal.”
A székesfehérvári múzeum feltárást végzett Csabdin, és a romot Krompecher László műegyetemi tanár közreműködésével fel is mérték a harmincas években. A feltárás anyagában így írták le az épületet: „A templom félköríves szentélylezáródású főhajóval és egyenes lezáródású mellékhajókkal rendelkező kéttornyú templom volt", amelyből akkor szinte teljesen épen fennállt a déli torony. „A hajók szélessége és hossza egyaránt 12; a belső szélessége hajónként 2,15 – 4,60 – 2,15 méter. A falak mind 0,75 méter vastagok, mészkőből és homokkőből durván rakottak és vakoltak. A torony négyszögletes alaprajzú, külső oldalhosszal, az oldalhajó felé nyitva, látható magassága 19,90 méter. A tornyok valószínűleg kősisakosak voltak; a középhajót végig dongaboltozat fedte; a váll alatt ablaksorral, az alsó ablak kámvája, sőt a boltozat kezdete is látható még. A mellékhajók befedési módja ismeretlen. Lehetséges, hogy a templomot már korábban nagy pusztulás érte, s utána a befalazott középhajó maradt csak egy ideig használatban; ez magyarázná a tömör hosszfalakat.”
A rom egy körülárkolt, s „régi temetőnek” nevezett kis dombon áll. Ez a temető volt használatban a XVIII. században, de még a XIX. század legelején is temetkeztek oda. Ezt igazolja az, hogy még az 1910-es években is lehetett ott látni 1810-es, sőt 1790-es évszámú sírköveket.
Fónod Gyula volt, aki a harmincas évektől kezdve gondozta a romokat, amelyből mára csak az omladozó féltorony maradt meg, valamint a megemelt alapfalak. De megmaradtak. Úgy, mint számos más helyen az országban. És hasonlóan a többihez, ez is a régmúltról szól, még ha romosan, még ha szomorúan is.
