Fotó: Lauer Tamás
Erdő Péter a diakónusoknak tartott szentmisén elhangzott homíliájában arról beszélt, hogy ősi gyakorlathoz tért vissza a Katolikus Egyház, amikor a II. vatikáni zsinat után újra bevezette az állandó diakonátust, vagyis lehetővé tette, hogy az egyházi rend szentségének diakónusi fokozatát ne csak a papságra készülő fiatalok vehessék fel, hanem olyan emberek is, akik egész életükben diakónusként kívánnak szolgálni. Ezzel párhuzamosan azonban felmerültek bizonyos régi kérdések is, egyebek mellett az, hogy melyek a diakónusok legfőbb feladatai. Utalást találunk erre a szentelés liturgiájában is. Az Újszövetségben, a jeruzsálemi közösség életével kapcsolatban olvashatunk arról, hogy a heteket az asztal szolgálatának ellátására választották ki, elsősorban azokban a közösségekben, amelyek a görögül beszélő zsidók köréből alakultak (vö. ApCsel 6,1–6). Fő feladatuknak a szegénygondozást, pontosabban e munka irányítását tartották (ApCsel 6,3). Ebben a vonatkozásban tehát vezető szerepet bíztak rájuk.
Az Újszövetségből arról is értesülhetünk, hogy a hit hirdetése, a hit igazsága melletti érvelés is fontos szerepet töltött be az életükben. István diakónus például, akit a felsorolás az első helyen említ, éppen a hitről való ragyogó tanúságtétele miatt szenvedett vértanúságot.
A bíboros arra is rámutatott, hogy a Római Egyházmegyében még ma is állnak olyan régi, kisebb templomok, amelyeknek diaconia a nevük. Hajdan a diakónusra bízott keresztény imaházak, istentiszteleti helyek voltak ezek. A közösség ünnepélyes liturgikus imádságát, a zsolozsmát, a szentírási szakaszok felolvasását és magyarázatát tisztségének eredeténél fogva teljes joggal vezeti a diakónus. Hajdan úgy tartották, hogy a magánimádságtól eltérően a liturgikus imához tíz ember részvétele szükséges. Keresztényként örömmel olvassuk Jézus szavait: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük” (Mt 18,20).
Valljuk, hogy a diakónusoknak kitüntetett küldetésük van az egyházi szeretetszolgálat területén. Mégis tudatában kell lennünk annak az őseredeti igazságnak, hogy a diakónusnak vezető szerepe van a liturgikus életben – fogalmazott Erdő Péter bíboros.
A találkozó második napján Török Csaba teológus, egyetemi tanár tartott előadást A diakónus a hit tanítója és hirdetője az Egyház és a társadalom peremén címmel. Török Csaba a meglévő egyházi dokumentumok (Az állandó diakónusok képzésének szabályai, Az állandó diakónusok életének és szolgálatának direktóriuma), valamint Ferenc pápa apostoli buzdításai alapján, azokat új szemszögből bemutatva, arra biztatta a jelenlévőket, hogy gondolkodjanak el a diakónus küldetéséről, szolgálatának sajátosságairól, a mai világgal való kapcsolatáról, és hivatásukat e reflexió nyomán megélve induljanak el a lelkipásztorkodás útján a „perifériák” felé.
