Régi filmek mozija – új fényben

A program fókuszában a száz esztendeje született Fábri Zoltán már restaurált filmjei állnak. A teljes életműből eddig öt alkotás újult meg, melyek közül többet ez alkalommal láthat először mozivásznon a közönség. A Hannibál tanár úr, a Két félidő a pokolban, az Utószezon, a Körhinta és A Pál utcai fiúk restaurálása az egykori operatőrök – Hegyi Barnabás, Szécsényi Ferenc és Illés György – tanítványainak közreműködésével zajlott. Az ötödik film, egyúttal a rendezvény nyitófilmje pedig a Cannes Classicsban idén májusban már nagy sikerrel vetített Körhinta lesz. A programsorozaton az idősebbek újra, a fiatalok első ízben láthatják a filmeket olyannak, amilyenek bemutatójuk idején voltak. Aki már látott restaurált filmet, az tudja, milyen elementáris erejű élmény a korábban már ütött-kopott valóságában emlékezetünkbe égett klasszikusokat eredeti mivoltukban nézni.
Az archívum munkatársai az elmúlt években sok erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy a legrosszabb állapotú filmeket restaurálják és megmentsék az enyészettől. Így újult meg Szőts István lassan végre méltó helyére kerülő korszakalkotó munkája, az Emberek a havason (1942) vagy az első magyar színes film, a Lúdas Matyi (1949) és Bódy Gábor alkotása, a Psyché (1980) is. A Filmarchívum működtetését nemrégiben átvevő Magyar Nemzeti Filmalap tíz évre szóló Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási programot indított el a nemzeti filmvagyon filmjeinek restaurálása érdekében. A most indult nagy lendületű programban elsőként Fábri Zoltán teljes életműve újulhat meg minden kockájában, és a tervek szerint évente tizenöt klasszikus magyar filmet restaurálnak majd. Fábri Zoltán centenáriumát a vetítéseken túl az első újjászületett öt film díszdobozos DVD-jének megjelenése is ünnepli, amely a teljes körűen restaurált klasszikusok mellett számos korabeli és frissen forgatott extrát is tartalmaz. Az ünnepet az a kerekasztal-beszélgetés teszi teljessé, amelynek keretében bemutatják Barabás Klára A történelem körhintáján című Fábri Zoltán-monográfiát.
Az idén hatvanéves Filmarchívum a kezdetektől fogva együttműködik más, főleg a környező országok filmarchívumaival. A kooperáció a gyűjtemények bővítése, óvása és kutatása miatt is elengedhetetlen fontosságú. A jó kapcsolat bizonysága, hogy a külföldi filmarchívumok „születésnapi ajándékként” filmeket küldtek a rendezvényre, így régi fényükben pompázó hazai klasszikusokon kívül Magyarországon ritkán vagy sohasem vetített külföldi filmcsemegéket is láthat a közönség harmincöt milliméteres kópiákról. A Nyitott archívumok című programban a magyar vonatkozású, régi mesterműveket szintén gyönyörűen felújítva élvezhetik a fesztivál résztvevői. Németországból érkezik a Vaszary Gábor bestsellere alapján, Romy Schneider főszereplésével készült Monpti, valamint a Rudolph Máté fényképezte Vampyr. A francia CNC Archívum jóvoltából láthatjuk az 1938-ban teljes egészében Budapesten forgatott Egy pesti éjszaka című mozit, míg az amszterdami EYE Filmmuseumból jön Kertész Mihály Utolsó hajnala, a Bolognai Cine­tecából pedig két, a Martin Scorsese World Cinema Foundation által felújított film: André de Toth Két lány az uccán és Fejős Pál Tavaszi zápor című alkotása. A Cseh Filmarchívum az Oscar-díjas Üzlet a korzón című filmet küldi, amelynek rendezője, Ján Kadár, Budapesten született. A szlovákoktól a szlovák–magyar koprodukcióban készült Szent Péter esernyője érkezik a fesztiválra, a Szerb Filmarchívumból pedig Dušan Makavejev Szerelmi ügy, avagy egy postáskisasszony tragédiája című alkotása, amelynek főszereplője Eva Ras magyar származású színésznő.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .