„Áldás legyenek számunkra…”

Támaszkodjanak az imádság erejére, amely minden pillanatban segíti felismerni hivatásuk szépségét és örömét. A homília után a szentelendők – a teljes önátadást és engedelmességet szimbolizálva – az oltár elé borultak, s a főpásztorral, a papsággal s a hívekkel együtt elimádkozták a Mindenszentek litániáját. A papszentelés ősidők óta leglényegesebb része, amikor a szentséget kiszolgáló főpap imádság közbeni kézrátétellel átadja a Krisztustól kapott áldozópapi hatalmat és küldetést az előtte térdre boruló jelöltnek. Ily módon veszi hatalmába a Szentlélek a kiválasztottat, hogy elég ereje legyen a papi küldetés és tisztség betöltéséhez. A főpásztor felszentelő kézrátételét követően az egyházmegye papsága is kézrátétellel, majd öleléssel fejezte ki elhatározását, hogy a felszentelteket befogadják az egyházmegye papi közösségébe. A beöltözés után az új papok kezét a főpásztor megkente illatos olajjal, majd átadta nekik a hívő nép áldozati adományát, a kenyeret és a bort, hogy átváltoztassák Krisztus testévé és vérévé, és fölajánlják Krisztus áldozatát az Atyának. A szentelési szertartás után a felszenteltek együtt miséztek a főpásztorral. Felemelő pillanata volt a szentmisének, amikor az új papok első papi áldásukban részesítették Erdő Pétert, majd az áldást közösen kiosztották mindazokra, akik eljöttek az ünnepi szentmisére, és imádságukkal segítették őket abban, hogy eljussanak a lelkipásztori hivatáshoz.

Erdő Péter a szertartás végén köszönetét fejezte ki a szülőknek, hogy áldozattal, jó példával, imádsággal segítették gyermeküket a papi hivatás felé vezető úton. Megköszönte az egyházközségeknek, plébánosoknak, elöljáróknak támogató segítségét, végül háláját fejezte ki mindazoknak, akik imádkoztak a szentelendőkért, s továbbra is imádkoznak papi hivatásokért. Felemelő kegyelmi állapotban, a meghatottság örömkönnyeivel a szemükben fogadták a szentmise után fiaikat a szülők, hozzátartozók. Az apák, az anyák, a testvérek talán akkor szembesültek igazán és végérvényesen a megszólítottság, a kiválasztottság titkával, hogy gyermekük, testvérük ezentúl Isten jele lesz a világban. Hogy az anyák a hiedelemmel ellentétben nem veszítik el fiukat a papsággal, hanem megnyerik őt, örök érvényűen az övék marad, mert gyermekükben Isten kegyelme, szeretete, vigasztalása jut el hozzájuk.