A farsangi időszak alapvető kelléke az álarc, azaz egy olyan tárgy, amelynek segítségével átalakíthatjuk külsőnket, megváltoztathatjuk egyéniségünket – legalábbis a külső szemlélők számára. Fémből, bőrből, fából, textíliából, növényi anyagokból, tollakból vagy papírból készült álarcunk mögé bújva felszabadultabban viselkedhetünk, mint a hétköznapokon. Arcunkat eltakarva keményebben megmondhatjuk a véleményünket, de lehetünk akár érzelmesebbek és gyengédebbek is. Furcsa találmány a maszk, hiszen miközben elfedi a valóságost, mégis valami igazán őszintét és jellemzőt mutat meg magából viselője. A történelem során a vadászok az állatok félrevezetésére használtak maszkokat, a különböző halottkultuszokban pedig a mágikus-vallásos szertartások végrehajtóinak volt kötelező kelléke az álarc.
A magyar népi kultúrában leginkább bőrből és egyéb, nem maradandó anyagokból készült rögtönzött álarcokat találunk. Faálarcot használtak a hétfalusi csángók borica-táncában, bőrálarcot hordtak néha a székelyek betlehemes játékának pásztorai. Fából készülnek a mohácsi délszlávok (sokácok) farsangi álarcai is, melyeket a busójáráson viselnek. Március első hétvégéjén érdemes felkeresni ezt a Duna-parti várost, és bekapcsolódni a különleges, sehol máshol nem létező farsangi kavalkádba, s a busókkal együtt eltemetni a telet. Magunk mögött hagyva a téli időszakot, álarcunkat, ilyen-olyan maszkjainkat is levethetjük… Különben hogyan simogathatná arcukat a langy tavaszi szellő?
