„Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött”
Fotó: Lambert Attila

 

Az aláírókat levélben üdvözölte Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. A protokolláris eseményt személyes emlékezésekkel, sőt még Zorán- és Bródy-dalszövegekkel is színesítették az aláírók.
Császár István néhány mondatban visszatekintett az ELTE jogelőd intézményének 1635-ös nagyszombati megalapítására, majd további, részben szombathelyi, részben kőszegi és zalaegerszegi példákkal igazolta, hogy az egyházi szemléletben régen és ma egyaránt mennyire fontos szerepet kapott az oktatás, a kultúra ügye.
Mezey Barna, mintha összebeszéltek volna, szinte ott folytatta, ahol a kormányzó befejezte: arról beszélt, mennyire büszke az ELTE a múltjára; arra, hogy a legrégebben működő magyarországi egyetem, és a tehetséggondozás első hazai mecénásának nevezte az alapító Pázmány Pétert. Pázmány a három részre szakadt XVII. századi ország kilátástalannak tűnő viszonyai közepette ráébredt, hogy Magyarország sorsa függ az elitképzéstől, s hogy ez hosszú távon mindennél kifizetődőbb – és a történelem őt igazolta. Az ELTE az alapító nyomdokain járva mindig partnereket, szövetségeseket keres e feladat minél jobb ellátásához, a hálózatok világában ugyan­is csak így lehet versenyképesnek maradni. Az integrációs megállapodás aláírását ezért most újabbak követik az egyházmegyével, a Győri Hittudományi Főiskolával, a szakkollégiummal és az egyetemi lel­kész­­séggel, ami portfolióbővülést jelent az ELTE, és kínálatbővülést a diákjai számára, tette hozzá.
Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke rövid levelének felolvasása után aláírták a három megállapodást, majd Lukácsi Zoltán beszéde következett. Ő egészen személyesen szólt: kedves szavakkal idézte fel az ELTE-n töltött öt évét (ahol diplomáit és doktorátusát szerezte), azt a szellemi tágasságot, amelyet ez a multi- és universitas jelentett az életében. Egy katolikus intézményt képvisel, és ő a katolikus jelzőt mindig az egyetemesség értelmében használja – hangsúlyozta –, ezért különösen jelentős lépésnek tartja, hogy az ELTE és a győri főiskola, ez a két, egyetemességre törekvő intézmény az együttműködés mellett döntött. A főiskola kicsiny intézmény, amely számára roppant sokat adhat a „nagy testvér” támogatása, de biztos abban, hogy ők is színesítőleg tudnak hozzájárulni az együttműködéshez. Az ilyen alulról jövő szövetségek viszik előre az egyetemek ügyét, és nem a felülről elhatározott átszervezések, adminisztratív beavatkozások, ez erős meggyőződése – tette hozzá végül.
A zárszót – és egyben az alkalom „legpoposabb” beszédét – Németh Norbert mondta. Már rögtön azzal, hogy Zoránt idézve – „és egy kicsit benne vagyok én” – utalt az együttműködési megállapodásokban kollégiumigazgatóként és egyetemi lelkészként játszott saját szerepére. Majd arról beszélt, hogy az evangélium nemcsak egy bizonyos kultúrát épít, hanem más területeket is átjár. A szakkollégium például keresztény értékeket valló diákok tudományos elmélyüléséhez járul hozzá, és igyek­szik eloszlatni az egyházi felsőoktatási intézményekkel szembeni előítéleteket. A lelkészség pedig többek között nyitott programokkal, keresztény világnézeti kurzusokkal próbálja felkelteni a nem vallásos diákok érdeklődését is (nemrég volt az ötvenedik ilyen előadása). Nyitott kapu próbál lenni, végképp véget vet a katakombák elrejtettségének. Olyan, mint a Bródy János által megverselt kapu: mindig nyitva áll, senkit sem zár ki, és akkor boldog, ha minél többeket, mindenkit bevonzhat.