Akiket vonz Jézus barátsága

Gyűlölt, meggyilkolt, megsemmisített szeretetté, elvetett Istenné lett. Jézus bocsánatkérésére az Atya válasza a megbocsátás, az új teremtés, a megdicsőítés, a feltámadás. A feltámadott Jézus az Atya megbocsátása, a megbocsátás teremtő Lelkét leheli tanítványaiba (Jn 20,22), aki által képessé lesznek a kiengesztelődés-kibékítés jézusi szolgálatára (2Kor 5,18). Általa nyílnak meg Jézus titkaira, az ő félelmetesen felemelő barátságára. A Szentlélek által lesznek képesek az új parancs teljesítésére, mely által részesei lesznek Isten és ember szeretete új szövetségének.
Az új parancs újdonsága, hogy egymás szeretetének mértéke, példája, indító oka és célja egyedül Jézus szeretete. Jézus szeretetének szentségévé kell válniuk egymás számára. Félelmetes követelmény.
Nem mond-e ellent a jézusi, határtalan, minden mértéket felülmúló szeretetnek a szeretet tárgyának behatárolása: „szeressétek egymást”? Miért csak egymást? Hol marad az idegen? Hol marad az ellenségszeretet? Nem kell aggódnunk. Egyrészt sehol sem található a jézusi felszólításban a csak. Másrészt a testvéri, az eucharisztikus asztalközösség – az utolsó vacsorán hangzanak el Jézus szavai – tagjainak szeretete mindezek megkerülhetetlen feltétele, általa lehetséges a missziós nyitottság és a megnyílás az ellenség felé. Ahol döcög a misszió és belterjes az egyház, ahol az istentagadás pusztító járványa olyan akadálytalanul terjedhet, mint a nyugati világban, ott biztos, hogy baj van az új parancs teljesítésével. Lehet, hogy van Eucharisztia, de hiányzik hozzá az asztalközösség.
Amikor Jézus először szól búcsúbeszédében erről az új parancsról, hozzáfűzi: „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35). Ennek a testvéri szeretetnek önmagában missziós ereje és szerepe van. „Istent senki sohasem látta” (1Jn 4,12), a testvéri szeretet hivatott a világban megjeleníteni őt, „aki a szeretet” (1Jn 4,8). Az új parancs közössége nem egy zárt klub, melyben a tagok valamilyen érdeke, érdeklődése, rokonszenve, társadalmi, politikai hovatartozása, származása hozza össze a társaságot. Nem egymást választják. Amikor Jézus az utolsó vacsorán az asztalnál ülő tanítványoknak azt mondja, hogy „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket” (Jn 15,16), ezzel azt is mondja, hogy egymást sem ők választják. Mindenkinek helye van Jézus asztalánál, akit vonz Jézus barátsága, bárhonnan érkezik is. Épp az apostoli közösség a példa arra, hogy Jézus barátsága, ha nem is könnyen, de képes olyanokat egy asztalhoz ültetni, akik nélküle, az ő hívása, vonzása nélkül egymással szóba sem állnának. Az apostoli közösség valóban szociológiai csoda. Jézus szeretetének csodája. Erre van a legnagyobb szüksége a mai világnak.