Akácos út…

Amikor 1601-ben a francia udvar főkertésze, Jean Robin elvetette az Újvilágból érkező első magokat, a kikelt csemetéket akáciának vélte, hiszen az apró levélkék igencsak hasonlítottak a dél-francia riviéra jellegzetes növényére, az illatos sárga pomponvirágokat hozó akáciára. Carl Linné, a nagy svéd botanikus volt az, aki végül is megörökítette Jean Robin nevét, és az új növényfajt Robinia pseudoacaciának keresztelte el.


Az akácfát Mária Terézia rendeletére mintegy kétszázötven évvel ezelőtt telepítették a magyar Alföldre, hogy az ottani sívó homokot megkösse. Később kiderült, hogy jó mézelő fa, valamint a ház körül és az iparban is remekül hasznosíthatták. Kemény fájával fűteni lehetett, alkalmas volt szerszámnyelek készítésére, de bányafának és ásott kutak kútgémjének is kiválónak bizonyult. Gyors növekedésű lévén, hamar árnyékot szolgáltatott tikkasztó nyarakon a tanyaudvaroknak. Az akác magassága elérheti a huszonöt métert, lombkoronája tizenöt méter átmérőjű lehet. Hüvelyekben érlelődő magvai bőséges utánpótlásról gondoskodnak, így nem meglepő, hogy a XIX. században erdőségeink tizenhat százalékát akácfák alkották, és ma ez a szám már ötven százalék körül van. Oda is akácot telepítettünk, telepítünk, ahol értékesebb, őshonos fafajok (például tölgyek) is vígan tenyésznének. Ezt az egyensúlyt akarja helyreállítani az Európai Unió.

Mintegy húsz Robinia fajt tart számon a botanika, ezek Észak-Amerikából és Mexikóból terjedtek el szerte a világban. Az üde zöld, páratlanul szárnyalt levélkék éjszaka lefelé hajlanak, napközben pedig szinte vízszintesen kiterülnek, hogy minél több napfény érje őket. A Robinia pseudoacacia pillangós virágai selyemfehérek, a keresztezésből származó x abigua fajta pedig rózsaszínű fürtöket nevel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..