Egy ilyen – a történelmi, kulturális távlatokat kitágító – különleges kultikus helyről, a váci Hétkápolnáról rendeztek tudományos konferenciát szeptember 25-én a váci Értéktárban. A nagyszámú érdeklődő jelenlétében megtartott összejövetelen előadások hangzottak el a váci Szűz Mária-egyház és a Szent Péter-kápolna, s ezzel kapcsolatban a váci püspökség megalapításának kérdéseiről, a Hétkápolna-templom ikonográfiájáról, a templomhoz kapcsolódó intézmények, valamint a búcsújáró hely történetéről. A történelem során több fontos esemény színhelye volt a város déli kapuját övező terület. A krónikák szerint az itteni erdőségben élt az a Vác nevű remete, akinek lakóhelye közelében kialakult a település. Erre utal az a X. századi feltárt temető, amely az akkori szláv és magyar népesség temetkezési helye volt. A sorsdöntő, Salamon király ellen vívott, 1074. március 12-ei mogyoródi csatára készülvén, László hercegnek látomása volt ezen a helyen. Az imádságba mélyülő Géza herceg (a későbbi király) feje fölött, ragyogó égi fényben egy angyalt látott leszállni, aki a kezében tartott aranykoronát a herceg fejére tette. A győztes csata után Géza felépítette a Boldogságos Szűz egyházát, az első látomás helyén pedig kápolnát alapítottak „Szent Péternek, az apostolok fejedelmének tiszteletére. Géza király tehát megalapította a váci egyházat, és sok birtokkal gazdagította – szól a Képes Krónika „tudósítása.” Klaniczay Gábor történész előadásában a csodákkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a krónikaszövegek az utókor számára megnehezítették a püspökség megalapításával kapcsolatos tisztánlátást. „Ebbe éppúgy beletartozik az a kísérlet, hogy eltüntessék a püspökség valós alapítójának emlékét, mint az, hogy kiemeljék – akár a püspökséggel szemben is – egy kis egyházi intézmény, a Szent Péter-kápolna jelentőségét.” A történészek túlnyomó többségének véleménye szerint – amellett, hogy meggyőző érveket lehet felsorolni I. Péter motivációi, illetve a legendák szerinti Szent László-i alapítás mellett – a váci püspökséget Szent István alapította. Szent Péter fogadalmi kápolnáját az idők viharai romba döntötték, s a török hódoltság után a barokk kori búcsújáró kultusz idején, a közeli forrásnál történt csodás gyógyulások hatására új kápolnát emeltek helyébe, hogy tovább éltesse Szűz Mária tiszteletét. Alapítását 1711-re, illetve az alapkő letételének évére, 1718-ra teszik. Mint Limbacher Gábor muzeológus előadásában utalt rá, újraindult a búcsújárás is a Migazzi Kristóf püspök által felújított kegytemplomhoz, a Mária hét fájdalmát és hét örömét megörökítő hét képoszlophoz, azaz Hétkápolnához, illetve a főoltáron elhelyezett csodatévő Szűz Mária-képhez. A kép a Pozsonyhoz közeli Máriavölgy Árpád-korból való Ülő Istenanya kegyszobrának selyemre festett másolata. Szilárdfy Zoltán művészettörténész többek között a két ábrázolás különbségeiről és azonosságairól beszélt előadásában. Egy istenfélő váci asztalosmester hozta a festett másolatot az ősi pálos búcsújáró helyről. Betegsége idején, álmában a Szent Szűz arra kérte, vigye ki a képet a városon kívül fakadó forráshoz. A mester lombokból sátrat készített számára, így lett a képnek egy időben Kúti Kép a neve. Később az időközben felépült templom főoltárára helyezték. A kép tisztelete és a forrás vize sok csodás gyógyulást eredményezett. Egyre többen keresték fel a Hétkápolnát, amely 1815 óta számít búcsújáró helynek. A t e m p – lomhoz kapcsolódó szentkúti prépostságról és a különböző intézmények történetéről Varga Lajos váci segédpüspök tájékoztatta a hallgatóságot. Az előadások után a Nagypréposti Palotában nyílt meg az a kiállítás, amely különböző képi reprodukciók segítségével mutatja be a Hétkápolna és a hozzá kapcsolódó búcsúk történetét. Ezután a konferencia résztvevőinek Pálos Frigyes prépost és Zomborka Márta muzeológus mutatta be a Hétkápolnát.
A szent helyek, a legendák üzenete nekünk, a mindenkori mában élő embereknek szól. Arról beszél, hogy ápolni, őrizni kell hitünket, hagyományainkat, mert nélkülük nem ismerjük ki magunkat a világban, s nem lesz igazi otthonunk a földön.
