– Csak magyarok vesznek részt vagy lengyelek is?
– Szaniszló atya: Magyarok, lengyelek és természetesen, mivel átszeljük Szlovákiát, szlovák testvérek is velünk tartanak. A kiindulási pont Hidasnémeti. Innen indul a „kemény mag”, aztán később bizonyos városoknál lehet még csatlakozni. Nem mindenki járja végig a teljes távot. Olyan is van, aki csak Lengyelországban társul hozzánk. Két csoportra oszlunk. A magyar csoport mellett halad a lengyel–szlovák csoport is. Mivel a lengyelek és a szlovákok nyelvileg könnyen megértik egymást, ők együtt mennek. De időnként a két társaság együtt zarándokol. A csoportot kísérő három lengyel atya közül az egyik tud szlovákul, én magyarul, és természetesen mindannyian beszélünk lengyelül. Ugyanakkor az út során tanuljuk egymás nyelvét is. Szlovákok és magyarok között itt nincs ellentét. Ezt is jó látni, megtapasztalni.
– Kik vállalkoznak egy ilyen, valljuk be, nem könnyű zarándoklatra? Kiknek ajánlható?
– Szaniszló atya: Viccesen azt mondhatnám, azoknak, akik bírják. Alapvetően a tizennyolcadik életévüket betöltött jelentkezőket várjuk, a fiatalabbakat csak szülői engedéllyel. Sokféle életkorú zarándok tart velünk. Először leginkább a negyvenes-ötvenes korosztály vett részt a zarándoklaton. De volt egy néni, aki hetvenévesen járta végig velünk az utat. Igaz, róla csakugyan elmondható, hogy sportos életet él. Egy alkalommal velünk tartott egy kilencéves kislány is, ő megszakításokkal járta végig az utat.
– Hajdu Noémi: Napi harminc-negyven kilométert teszünk meg. Tavaly már sok fiatal jött velünk. Aki csatlakozik hozzánk, annak érdemes tudnia, hogy ez alapvetően csoportos zarándoklat. Vagyis miközben gyalogolunk, mindent együtt teszünk. Együtt imádkozunk, énekelünk, pihenünk. Az biztos, hogy némi testi erőnlét szükséges. Ha valaki jelentkezik, nem árt, ha kicsit készül előtte. Napi öt-tíz kilométert érdemes gyalogolni, esetleg futni az indulás előtt legalább egy hónapon keresztül. Ugyanakkor azt is megtapasztaltuk már, hogy a lélek viszi a testet. Több zarándoktársunk is olyan komoly elhatározással indult el, hogy minden akadályt legyőzött. Sokan járják végig ezt az utat valakiért vagy valamiért. Megtérésért, gyógyulásért, családi gondok rendeződéséért. Előfordul, hogy valaki hálából teszi meg az utat. Akad, aki készületlenül is végig tud menni rajta, de természetesen könnyebb, ha a jelentkező jó kondícióban van. Ez a zarándoklat nem városnézés, nem kirándulgatás. Fontos ügyeket, sok esetben terheket viszünk és rakunk le. Az út során találkozunk emberekkel, ők is bíznak ránk szándékokat. Értük is imádkozunk.
– Mi történik azzal, aki mégsem bírja, és félúton feladja?
– Szaniszló atya: Kísér bennünket autó is, orvos is. Ha valami baj van, be lehet szállni az autóba. Nem hagyunk senkit az út szélén. Háttérsegítők is jönnek velünk, akik bepakolnak az autóba, vezetnek, hozzák utánunk az élelmet. Segítőnek is lehet jelentkezni.
– Hogyan képzeljünk el egy napot?
– Hajdu Noémi: Egész nap gyalogolunk. Egy óra alatt körülbelül négy kilométert teszünk meg. Reggel hét-nyolc óra tájban indulunk el a szállásról. Bizonyos megszakításokkal településekre érkezünk, ott pihenünk. Dél körül tartunk egy nagyobb pihenőt. Szentmisén veszünk részt, majd ebédelünk. Este hat felé érkezünk a következő szállásra, ahol tisztálkodunk, vacsorázunk. Éjszaka pedig garantáltan alszunk. A nap folyamán imádkozunk, énekelünk, rózsafüzért mondunk, és az atyák elmélkedéseit hallgatjuk. Idén az isteni irgalmasság tanúiról (II. János Pál pápa és Faustina nővér életéről és hitéről) szólnak majd az elmélkedések.
– Egy ilyen út alatt az ember kizökken a saját életéből. Milyen tapasztalatokat szereztek erről?
– Szaniszló atya: A gyalogos zarándoklat alatt megszabadulunk a sallangoktól. Szó szerint marad a test és a lélek. Szembesülünk testünk határaival, a természettel, a másikkal. Leegyszerűsített szintre kerül az élet, amely ennyiből áll: enni, inni, tisztálkodni, imádkozni, menni, kibírni a hőséget vagy az esőt, a hideget, a fáradtságot. Az emberek közötti kapcsolatok is leegyszerűsödnek. Együtt vagyunk napi huszonnégy órán keresztül. Összekovácsolódik a közösség. Az út végére már félszavakból is megértjük egymást. Később pedig összeköt bennünket a személyes és a közös élmény.
– Fontos az út, de a megérkezés is…
– Szaniszló atya: Az út során több alkalommal is megérkezünk, és ez is lényeges. Mivel már többször végigjártuk ezt az útvonalat, az emberek ismernek minket. Köszöntenek, ránk bízzák az imaszándékaikat. Sok helyen vendégül is látnak bennünket. Ezek mindig nagyon megható pillanatok. A végső megérkezés Krakkóban vár ránk. A II. János Pál pápa központba megyünk, s utána a bazilikába. A krakkói segédpüspök fogad bennünket, bevonulunk a kegytemplomba, és mindazt, amit hoztunk, ott letesszük, szentmisén veszünk részt. Ahogyan tavaly, úgy idén is Katona István atya tartja a misét. A zarándoklat itt véget ér. Mindenki maga dönti el, akar-e és meddig akar a városban vagy Lengyelországban maradni, illetve hogy mivel jut haza Magyarországra. Hasznos, ha a jelentkezők még idehaza megveszik a busz vagy vonatjegyet Krakkóból Magyarországra.
– Ennek a zarándoklatnak, ha jól tudom, van egy kistestvére is, amelynek Częstochowa a végállomása. Erre is lehet jelentkezni?
– H. N.: Igen, ez egy viszonylag rövidebb zarándoklat, és Lengyelországon belül tesszük meg augusztus 5. és 12. között. Ez „csupán” százötven kilométer. Ide inkább a fiatalabb korosztályt várjuk. Nem feltétlenül a „rövidsége”, inkább a jellege, a hangulata miatt. A krakkói zarándoklat más, a résztvevők ott az elmélyülést keresik. Egy ilyen gyalogos zarándoklat annyi ajándékot tartogat, hogy saját tapasztalatom alapján mondhatom, egész évre erőt ad.
Részletes információ: www.salvator. hu. Jelentkezés Szaniszló atyánál: stan@ sds.org, 06/30-338-6869 (Galgahévíz, Fő út 157.)
Fotó: Zsámboki Zoltán
