Agora – kérdőjelekkel

Alejandro Amenábar alkotása a csakugyan létezett matematikus-filozófus-csillagász Hypatia „elképzelt” sorsán keresztül mutatja be a Krisztus utáni IV–V. század fordulójának kibogozhatatlanul bonyolult ideológiai-történelmi időszakát. A keresztények, az „új hit követői” itt a „testvérharcok” tevékeny közreműködőiként és a „régi tudást” őrző alexandriai könyvtár lerombolóiként szerepelnek. A romantikus túlzásokkal teli melodráma szerint az alexandriai könyvtárat a keresztények rombolják le, pedig a hírneves intézmény már az I. században leégett, a rómaiak többször ostromolták, gyűjteményét módszeresen megritkították, majd a VII. században az arab hódítók pusztították el végleg.

A spanyol rendező kiélezve, egyoldalúan, „gátlástalan politikusként” mutatja be a pátriárkát, Alexandriai (Szent) Kürilloszt. A Magyar katolikus lexikon „vonatkozó” megjegyzése szerint: „Teofil utóda Alexandriában. Hajlíthatatlan keménységgel lépett föl a novacianizmus ellen. Oresztész városprefektussal szembeni ellenséges magatartása véres összetűzésekre vezetett. Valószínűleg ártatlanul vádolták (415) azzal, hogy felelős Hypatia újplatonikus filozófusnő meggyilkolásáért.” Amenábar a drámai hatás érdekében szabadon „mazsoláz” a történelmi tényekből és mendemondákból. Igaz, ez nem új jelenség, hiszen annak idején Schiller és Victor Hugo is így tett nem egy színművében. A közelmúlt filmterméséből egyébként hasonló megvitatásra érdemes kérdéseket vet fel többek között A rózsa neve, A katedrális vagy a Borgiák című film/sorozat is.