Adománygyűjtés korszerűen

A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány karitatív tevékenységéről és jótékony céljainak korszerű támogatási lehetőségeiről tájékoztat alapítványának új honlapján a ferences rend.
A honlap segítségével most egy átlátható központi rendszeren keresztül is adományozhatnak a jótevők.
A magyarországi ferencesek központi alapítványa 2011-ben kezdte meg működését, és a rendtartomány jótékony célú tevékenységeit támogatja. Vállalásaikat egyrészt a rend tagjai és az önkéntesek által végzett odaadó munkának, másrészt adományozóik nagylelkű felajánlásainak köszönhetően tudják megvalósítani.
A honlap nem csupán a forrásgyűjtés céljával jött létre: szeretnének általa tiszta, átlátható módon beszámolni minden elköltött adományforintról. Fontosnak tartják, hogy jótevőik meggyőződhessenek arról, támogatásukat valóban az általuk meghatározott célra használták fel, becsületesen, felelősséggel. A honlapon keresztül képgalériák, interjúk, videók segítségével és pontos elszámolások, beszámolók közzététele révén is hírt adnak a megvalósuló programokról, a támogatott tevékenységekről.
Az adományozók lehetőségeikhez mérten különböző módokon fejezhetik ki szolidaritásukat. Míg az alacsonyabb jövedelműek inkább az idejüket ajánlják fel, sokan – időhiány vagy elfoglaltság miatt – pénzbeli hozzájárulásukkal segítik a rászorulókat.
Az elmúlt években – korunk igényeihez igazodva – új támogatási formákat tettek lehetővé, hiszen egy jól működő adománygyűjtő szervezetnek meg kell teremtenie a legkézenfekvőbb lehetőségeket a támogatásra. Ennek figyelembevételével az alapítvány honlapján keresztül valóban egyszerűen, néhány lépésben, a választott módon és mértékben tehetik meg felajánlásukat az adományozók. A honlap lehetőséget nyújt a bankkártyával történő adakozásra, de sárga csekket is igényelhetnek a támogatók, adományozhatnak PayPal-fiókból, vagy adatokat kérhetnek a banki átutaláshoz is.
Működése és honlapja által a Ferences Alapítvány szeretné tovább építeni Magyarországon az anyagi segítségnyújtás kultúráját. Az adományozás fontos tényezője a társadalmi felelősségvállalásnak: az elesettek, a rászorulók és a szegények támogatásával a jövő nemzedékeinek is követendő példát adhatunk.

Forrás: Ferences Alapítvány

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.