A 88. pont a zsolozsmázás céljaként a „nap megszentelését” jelöli meg. A konstitúció többször is hangsúlyozza, hogy a liturgia „Isten dicsőítése és az ember megszentelése” (lásd például az 5., 7., 10. pontok). A zsolozsma is liturgia, ezért a nap megszenteléséről szólva az egész napot átitató istendicsőítésről beszél, amely nem megszakítás nélküli, huszonnégy órás szolgálatot jelent, hanem sokkal inkább a nap egyes napszakaiban történő liturgikus Istenhez fordulásra utal.
A huszonnégy órás időbeosztásunk kozmikus és ebből következően antropológiai, vagyis mélyen az ember természetében gyökerező pilléreken nyugszik: a napkelte és a napnyugta, a delelő és a lefekvés/elnyugvás időpillanatai szorosan meghatároznak minket (a bioritmusunkat, a kedélyállapotunkat). Ezek a napszakok alkotják a napunk vázát, amelyet Isten országa szolgálatába kell állítanunk, hogy a számos napi teendő valóban értékes és értelmes lehessen. Meg vagyok győződve arról, hogy az említett napszakoknak az Úr misztériumába való „beléptetése” az adott óra/pillanat zsolozsmájával gyógyszer lehet a sokat panaszolt „rohanó élet” okozta sebeinkre. A nap úgy lesz megszentelve, hogy benne az Istent a munkájával is dicsérni akaró ember is megszentelődik: a napi teendőket reggel az imából indítjuk, és este az imába „vezetjük”. Ezt az ívet az olykor amúgy is szükséges pihentető megállás végett megszakítjuk a napközi imaórával és a meditatív jellegű olvasmányos imaórával.
