Hát még ha leül az út menti lombokra, és kitárja csodálatos szárnyát! A Zöld Csillangó (Ornithoptera primaus) a Pillangófélék családját képviselő Csillangó-rokonúak tribuszába tartozik. A tribusz fajainak sajátsága, hogy a hímek hátulsó szárnyának belső oldala gallérszerűen visszahajlik. Ez alatt különleges pikkelyek rétege húzódik. Innen a fajra jellemző illat árad, amelyet a hím jövendőbeli nősténye már viszonylag messziről képes megérezni, így nemcsak nagy, összetett szemének, hanem a csápjain lévő érzékelőpikkelyeknek a segítségével biztosan egymásra találhatnak.
A Csillangók – hívják őket madárlepkének meg paradicsomlepkének is – Ázsia forró égövi területein honosak, különösen sok fajuk él az indonéz és a pápua szigetvilágban. Egyikük-másikuk olyan ritkaság, hogy még a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében sincs belőlük! A Zöld Csillangó viszont az egyik legelterjedtebb faj, olyannyira, hogy akár még nagyobb településeken is feltűnhet, amint a hibiszkuszsövények virágain szívogat.
Linné, aki a tudomány számára leírta a fajt, nagy csodálattal adózott szépségének. Szűkszavú, szinte leltárszerű Systema Naturae című munkájában három sort is szentel neki. Korszakalkotó könyvének mottója a híres zsoltársor: „Ó, Uram, mily csodálatosak a te műveid.” Biztos vagyok benne, hogy a Zöld Csillangó volt az egyik „mű”, amire Linné gondolhatott. Én is ezen a véleményen vagyok.
