Az évfordulóra való tekintettel a zarándokhagyományok kerülnek előtérbe; az „Út, a társak, a misztérium” lesznek a központi témák. „Zarándoklatunk hitből fakadó együttlét, amelynek célja, hogy hitünket, keresztény elkötelezettségünket az egyház közösségében megerősítsük, hogy őszinte szívvel Istent keresve előrehaladjunk életünk zarándokútján” – ezekkel a szavakkal hívnak és várnak minden fiatalt a szervezők.
A márianosztrai zarándoklat egy-egy pontján a legváratlanabb pillanatokban szokott felcsattanni ez a kérdés egyik-másik vezető részéről: „A zarándok mit tehet?”, és – mint valami jókedvű csatakiáltás – zúg rá a zarándokok felelete visszatérő refrénként: „Örül, hogy itt lehet!”
Más az íze ennek a válasznak a zarándokút kezdetén, amikor ki-ki izgatottan keresgéli az ismerős arcokat, a visszatérőket, és mosollyal nyugtázzuk egymást: De jó, hogy megint eljöttél! És megint más az íze egy kiadós eső után, a sarat dagasztva, amikor jó forró csokoládéra gondolva mégis kiáltjuk: „Örül, hogy itt lehet!” És így igaz. Mert nemcsak egy adag vagányság bújik meg ebben, hanem rájövünk: fiatal éveink túl drágák ahhoz, hogy a fogyasztás bűvöletében múljanak el, komoly lelki áldozatok nélkül.
István király intelmei Imre fiához ugyanerről szólnak: „Fiam, gyermek vagy, gazdagságban születtél, puha párnák lakója… Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá és finnyássá tehet, ez pedig a bűnök csiholója; hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi.” A „puha kása” a mindennapos megszokásaink, kényelmes életünk, a Barátok közt felszínes világa. A „fanyar bor” ellenben mindaz, ami ezt felülmúlja, ami ezeket mérlegre teszi, a kihívás. A zarándoklat éppen ezt adja meg: figyelmessé tesz. Figyelmessé az örök értékekre, nemesebb vágyainkra, Istenre.
„… mint az őseim mind.” A zarándoklat idei mottója a 39. zsoltárból azt fejezi ki, amire a Mtörv 26,5 előírása is meghív. Figyelmezteti a választott népet, hogy miután letelepedtek az ígéret földjén, minden évben jelenjenek meg az Úr templomában terményük első zsengéjével, és mondják el az Úr előtt: „Atyám vándorló arameus volt, lement Egyiptomba, és jövevényként élt ott.” Ami annyit jelent: emlékezz a gyökereidre, és ne téveszd szem elől az igazi célokat. Te ebben a földi életben „homo viator”, úton lévő ember vagy.
A zarándoklat arra is kitűnő alkalom, hogy egyházélményben erősödjünk. Három napig maroknyi összetartó zarándokcsoport vagyunk egy nagy erdőben, még ha több száz fővel is. Ma ez a helyzetünk a társadalomban: kicsiny keresztény közösségek bárkái egy pogány gondolkodású tengerben. Van jövőnk? Lomha bárkaként sodródjunk az árral? Hiányolod a frissesség jegyeit? Nosza! Megfiatalodik az egyház, ha – mint gyermeke – Isten Országának örömében legyőzöd a gyöngeség és kétség lassúságába merevedett szellemét… Kalandra fel!
Mi már útra keltünk! Gyere Te is!
(Bővebb tájékoztatás, jelentkezés: www.marianosztra. zarandoklat.hu)
