Mi ezúttal két barátommal a zámolyi víztározót látogattuk meg. Az út ültetett feketefenyővel és nyárfákkal elegyes erdőn át vezet. Hangosan csattogtak az erdei pintyek, énekeltek a barátkák, de hallottunk fitiszfüzikéket, egy erdei pityert és még sok más madarat is. Valahol ideges őzbak riasztott, egy sárgarigó pedig mint az életre kelt mesebeli alma repült át az út felett. Amikor pedig az erdőt elhagyva egy magas füvű legelőhöz értünk, két rozsdás csuk igyekezett bennünket féltő hangokkal elcsalogatni a fészket valószínűleg már elhagyott és a fűben bujkáló fiókától. Nem álltunk meg, de még sokáig hallottuk izgatott hangjaikat. A víztározó felé közeledve már feltűntek az első sirályok, messziről fehérlettek a kócsagok, és zárt, fekete tömegben kárókatonák szárítkoztak a parton. A nádas felett barna rétihéja keringett, olyan alacsonyan, hogy néha eltűnt a szemünk elől. De aztán újra felbukkant, és folytatta zsákmánykereső néma őrjáratát.
Az alapítvány vezetője, Viszló Levente tervei szerint épült az a korszerű, tágas betekintő, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a vízre. Nem messze búbos vöcsök úszott két, már nagyobbacska fiókával. Időnként alábukott, ilyenkor azok kicsit ijedten néztek utána, és nyomban melléje úsztak, amikor távolabb újra a felszínre bukkant. A sekélyebb részen nagy kócsagok vártak mozdulatlanul egy előttük megjelenő kishalra vagy békalárvára, nem messze tőlük három kanalasgém szürcsölte a vizet. Hosszú csőrük a végén kanálszerűen kiszélesedett, felülről lapított; ezzel szűrik a vizet rovarlárvák, apró halak és férgek után.
Bíbicek érkeztek valahonnan, és melléjük szállt négy füstös cankó is. Egyikük még fekete nászruháját viselte. A füstös cankó nem fészkel Magyarországon, de északi hazája felől rendszeresen átvonul, és mindig akadnak átnyaraló példányok is. Fattyúszerkőtelep lehet a közelben, mert folyamatosan láttuk a víz felett repülő villás farkú madarakat. Fekete sapkájuk a tarkóra nyúlik, és hangjuk is jellemző. Távolabb böjti récék úsztak, később kis csapat csörgőréce szállt melléjük, majd egy kanalas réce is csatlakozott hozzájuk.
A bölömbikát többnyire csak hallja az ember; nekünk ezúttal szerencsénk volt, mert egyikük éppen előttünk repült át. A betekintő mögötti fákon vadgerle búgott, kórusban ciripeltek a mezei tücskök, és amikor már elfelé készülődtünk, mintha búcsúzni akart volna, megszólalt és hangosan kiáltozni kezdett a kakukk.
Fotó: Bécsy László
