A könyv első részében Horányi Károly Kodolányi János alkotói életútjának fontos elemeit vizsgálja, finnországi kapcsolatait, levelezését és mindenekelőtt az 1946-ban alig fél év alatt megírt Vízöntő (később Vízözön) című regényének irodalmi, eszmetörténeti és vallási dimenzióit boncolgatva. Kodolányi felfogásában a mítosz és a kultúra egymást feltételező fogalmak. A kötet szerzője hangsúlyozza: a Vízözön egy négy darabból álló mitikus regényciklus első műve, egy mítosz újrateremtésének vagy még inkább megteremtésének kísérlete. (A másik három mű az Új ég, új föld, az Én vagyok és Az égő csipkebokor.) Kodolányi a Vízözönben és az Új ég, új földben a közelmúlt eseményeit visszahelyezi a történelem előtti időbe, visszanyúlva az emberiség ősirodalmához, a Gilgames-eposzhoz. A mítosz olyan eseményeket beszél el, amelyek az ősi szent időben, „az idők kezdetén” történtek. Az író megkísérli azt, amit a mítosz tesz: „Kiragadni az embert az egyszeri, a megismételhetetlen, individuális történelem idejéből, egy mérhetetlen, időn kívüli pillanatba helyezni, s ezáltal örökérvényűen aktualizálni a történelmi és a személyes lét eseményeit.”
Horányi Károly hatalmas felkészültséggel, minden területre kiterjedő tudással elemzi a regényt, rámutatva az előzményekre, az összefüggésekre és a mű hatására.
A két világháború közötti időszak írói közül többen felfedezték a mítoszban rejlő művészi lehetőségeket, ahogyan ezt Robert Graves, Mika Waltari művei mutatják, és Kodolányiról szólva mindenképpen megemlítendő párhuzam Thomas Mann. A Gilgames-eposz két költőnkre is jelentős hatást tett: Weöres Sándor ez alapján írta meg Istar pokoljárása című művét és a Gilgames című négyrészes eposzát. Kodolányi János közeli barátjánál, Szabó Lőrincnél pedig a Tücsökzene című, önéletrajzi ihletettségű versciklusában mutatható ki a Gilgames-élmény hatása. Horányi Károly rávilágít, hogy a Vízözön regénybeli történései felidézik az Ószövetség apokrif apokalipszis-gyűjteményét, Énok könyvét, mely elsősorban az özönvíz előtti ember pusztulásáról, illetve az özönvíz előzményeiről szól. A regény másik fontos forrása a Jelenések könyve. János apostolnak az eljövendőre vonatkozó látomásaiban ott van az emlékezés a korábbi világkorszakot lezáró katasztrófára. Az evangélista látomását előrevetítő szavai pedig Kodolányi következő regényének címét is magukban hordozzák: „Ezután láték új eget s földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.” A regény krónikása szerint János apostol azt mondja, „amit az ember az idők kezdetétől fogva mindig és minden korban a szíve mélyén tudott, s ma is tud”. A mítosz egyúttal a távlat megteremtésének a lehetősége is Kodolányi számára, mintha csak egyedül a mitikus szemléletben lehetne magyarázatot találni a történelem iszonyatára – írja a tanulmány szerzője, hozzátéve: regényével az emberi totális létnek megfelelő teljes világot akart teremteni. A teljességigény vezette a mítoszokhoz és ösztönözte azok közös lényegének keresésére. Kodolányi vallotta, hogy a mítosz az emberi faj őstudásából származó, a tapasztalatot, a tényeket megelőző tudás. A mítoszi őstudás, a hagyomány lehetősége minden emberben megvan, s kibontandó realitás.
A kötet második tanulmánya Márai Sándor rövid – 1942 és 1947 közötti – akadémiai tagságáról szól. Képet kaphatunk a tudományos, kulturális elit tétova útkereséséről is a Horthy-rendszer végén és az 1945-öt követő zűrzavaros helyzetben, amikor a Máraihoz hasonló, öntörvényű alkotók fokozatosan háttérbe szorultak, sorsuk a belső vagy külső emigráció volt. Nem véletlen, hogy Márait először jobbról, majd balról támadták a csak kizárólagosságban gondolkozók. Pedig ő nem hajlott el sem szélsőjobbra, sem szélsőbalra, ezzel szemben, ahogyan írta: „megmaradtam az úton, melyet származásom és meggyőződésem végzetszerűen kijelölt. (…) Bizonyos, hogy életem és munkásságom során sokban tévedtem én is, bizonyos az is, hogy életem hátralevő szakaszában sem leszek csalhatatlan. De életem munkájának egésze nem volt más, mint nyilvános gyónás és az igazság megismerésének szüntelen, néha reménytelen kísérlete. Ez az igazság, melynek megítélését minden olyan felelős érzésű magyar emberre bízom, akinek ítélkezési képességét a világnézeti harcok szenvedélyessége még nem vakította el teljesen.”
Tanulmánykötetének harmadik részében Horányi Károly Szabó Lőrinc újságírói pályafutásáról, az Új Szellemi Fronttal való kapcsolatáról, valamint a második világháborút követő ellene zajló hadjáratról ír. Szabó Lőrincet többen antiszemitizmussal vádolták és náciszimpatizánsnak tartották, de ezek a vádak a költő élő szóban elhangzott nyilatkozataira és magatartására épültek, különböző mendemondák alapján. Olyan kijelentéseket tulajdonítottak neki, amiket soha nem mondott. Az tény, hogy Szabó Lőrinc időnként meggondolatlanul beszélt, és kíméletlen őszinteség jellemezte. A dolgok valamiféle könyörtelen távlatban való szemlélete, amit Illyés Gyula „nietzschei magaslat”-nak nevezett, többször is nehéz helyzetet teremtett a mindennapi életében. „Ez az igazi, magát gyötrő őszintesége okozta Szabó Lőrinc körül tán a legtöbb félreértést”– írta Illyés. Ugyanakkor az is az igazsághoz tartozik, hogy a harmincas évek végén legalább húsz zsidó vallású író, tudós és költő érdekében emelte fel a szavát a vallás- és közoktatási minisztériumban, hogy kormányzói kivételezésben részesüljenek. A vészkorszak idején pedig zsidó üldözötteket mentett.
Horányi Károly könyvének főhőse három olyan, kiemelkedő alkotó, akiket a hivatalos kultúrpolitika a szocializmus időszakában részben vagy teljesen háttérbe szorított. Márai Sándor azóta visszanyerte méltó helyét, nemcsak itthon, hanem külföldön is. Ma már Szabó Lőrinc is a kánon megbecsült tagja, komoly irodalmár nem vitatja, hogy legnagyobb költőink közé tartozik. Egyedül a százhúsz évvel ezelőtt született és ötven éve elhunyt Kodolányi János az, aki még mindig nem került vissza prózairodalmunk centrumába. Horányi Károly hatalmas tárgyi tudásról tanúskodó, közérthetően megírt monográfiájával sokat tett azért, hogy ez megváltozzon végre.
(Horányi Károly: A Vízöntő küszöbén, Magyar Szemle Könyvek, 2019)
