Mária kútja Názáretben
Ugyanis elsősorban a fény, a nap és a végtelennek tetsző tájak foglalkoztatták az egykori patikusból lett Kosztka Tivadart (1853–1919). Csontvárynak csak sokkal később nevezték el kortársai, ehhez hozzájárulhatott soványsága, különös karaktere, csontos arcberendezése.
Életútja nagyszerűen bizonyítja, hogy mindig lehet újrakezdeni, álmainkat nem csak fiatalon valósíthatjuk meg. Okleveles gyógyszerészként dolgozott, s jogot is hallgatott. Budapesten járt egyetemre, ahol kémiát, ásvány- és földtant tanult. Életrajzírói már sokszor megfogalmazták, hogy biztos megélhetést jelentő állását sugallatra hagyta ott, állítólag saját bevallása szerint hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb festője, nagyobb Raffaelnél.” Ebben az időben már elmúlt negyvenéves. Levelet írt Keleti Gusztávnak, aki nemcsak festőtanár, hanem a korszak egyik meghatározó közéleti személyisége is volt, hogy mondjon véleményt bemutatott korai rajzairól. Keleti azt írta vissza neki, hogy „egy tíz-tizenhárom éves gyermek első kísérleténél nem állnak magasabb fokon”. Erre sokan elkeseredtek volna. Nem úgy Csontváry, aki biztatásnak vette a véleményt, mely ráébresztette, hogy bizony még sokat kell tanulnia. Tíz évet adott magának a felkészülésre, hogy küldetését be tudja teljesíteni. Különös atmoszférájuk, sajátosan rá jellemző vallásos-filozofikus gondolatviláguk teszik olyan egyedülállóvá méreteikben is monumentális alkotásait. Ahogy mondani szokták, a zsenit csak egy paraszthajszál választja el az őrülttől. Kétségkívül zaklatottan magányos élete, különcségei bőven adtak okot pályatársainak, ismerőseinek arra, hogy bolondnak tartsák, és életében idehaza a festményeit se becsüljék. Csontváry hívő ember volt, eredetileg katolikus. Kisszebenben a kegyesrendiek algimnáziumába járt. Felnőttkorában azonban más hatások is érték, de egyistenhitét mindvégig megtartotta. Képein ugyanakkor egyfajta panteisztikus világnézet, a nap és a tűz tisztelete figyelhető meg.
A budai Vár területén lévő Honvéd Főparancsnokság épületében, labirintusszerűen kialakított kisebb-nagyobb termekben kanyarogva nézhetjük meg Csontváry legjelentősebb alkotásait.
Az első termekben portréstúdiumok láthatók, szénnel készült tanulmányok. Ezek közül a legismertebb Wertmüller Mihályról készített rajza 1894-ből.
Ugyanitt állították ki leghíresebb olajfestmény önarcképét is, ahol azonnal feltűnik a mester kissé őrültnek látszó, izzó szenvedélytől áthatott tekintete.
Az ég alatt főcímmel vadállattanulmányokat nézhetünk meg a festő korai időszakából. Héják, karvalyok, pillangók és egy kecses gém képében gyönyörködhetünk. Mindegyiken jelentős szerepe van a távlatot adó égboltnak. Mintha valamennyi állat napsütésben állna. Ezek a művek az állatok portréi lehetnének…
Égi és földi boltozatok tematikus címmel építményeket láthatunk a tájban. Lenyűgöző a Selmecbánya látképe 1902-ből. Apró házak húzódnak meg a várost körülvevő hatalmas panorámában. Nem egyszerű tájképet, hanem szinte monumentális víziót festett a mester. Az előtérben munkájukat végző parasztok élénkítik, teszik igazán élővé ezt a grandiózus alkotást. „Számára a táj – mint a Teremtő műve – maga is műalkotás, amelyet az ember hasonlóképpen észlel, mint egy festményt” – olvashatjuk a kiállítást kísérő feliratok között. „Kirándulásokat tettem minden irányban, s kerestem a szépet, gyönyörködtem a nagyarányú távlatok mérhetetlenségében” – írja Csontváry feljegyzései között.
Sokoldalú művész volt: észrevette az intimitásokat is, s nem ment el az egyszerűbb, de hangulatos témák mellett. Sokat reprodukált festménye a Festő-legény, melyet szintén láthatunk a kiállításon. Portréi közül kiemelkedik az Öreg halász barázdált homlokú, sokat látott arca és a Marokkói tanító átszellemült alakja.
Csontváry olyan korban élt, amikor a mozgás ábrázolása, érzékeltetése valamilyen formában az érdeklődés középpontjába került. A Hortobágyon készített képei azt bizonyítják, hogy ez nagyon is foglalkoztatta. Ennek egyik legszebb példája a Vihar a Hortobágyon, ahol vágtató csikósokat, hegyes szarvú szürkemarhákat és a kilenclyukú hidat láthatjuk egyszerre. Közhelyesnek tűnő témák voltak ezek akkor is, a kép drámai ereje, színei, a vihart remekül érzékeltető égboltja mégis kiemelkedővé teszi ezt a művet.
Tovább nézegetve a kiállítást a kisebb-nagyobb termekben egyszer csak feltűnik a víz motívuma. Ellentét helyett egyensúly tematikus címmel zuhatagok, vízesések, csobogó patakok ragyogó színekkel megfestett képeit láthatjuk. Lenyűgöző alkotás A Nagy Tarpatak völgye a Tátrában című grandiózus alkotás. A Tátra komor hegyei, sötét, néhol majdnem fekete ormai elképesztő erővel hatnak a nézőre. A kép bal oldalán keskeny hegyi ösvény vezet egy emeletes épülethez, szinte tapintható az óriási ellentét a hegyek és az emberlakta ház méretei között. „Ismerem az utat, amerre mennem kell, ismerem a szellemi hatalmat, világteremtő energiát, mellyel számolnom kell, semmi kétség, hogy egy még jobb világrészbe kerülünk, s kiapaszthatatlan szépségekben gyönyörködhetünk” – írta Csontváry saját életfilozófiájáról.
A történeti idők megjelenítése Csontváry festményein a következő termek tematikája. Ki ne ismerné A taorminai görög színház romjai című óriási méretű művet? A végtelen táj szinte földöntúli látomásként jelenik meg a képen. Baloldalt a háttérben ordítóan erős krómsárga háttér uralja az eget. Jobb oldalon ennek ellentéteképpen hófedte csúcsok látszanak. A középtérben pedig markáns ultramarinkék tenger előtt terpeszkedik a színház romos falmaradéka. Mesteri kompozíció, egymásnak feszülő vad színek, mégis egységes a látvány, mi, nézők sem veszünk el a részletekben. Méltán jár e kép csodájára a közönség már vagy száz éve.
A gondolkodó ember vissza-visszatérő forrása és ebből fakadó témája a Biblia. Bizonyosan megkerülhetetlen a könyvek Könyve, ha az ember felteszi magának a végső kérdéseket, ahogy Csontváry is. Gondoljunk csak a Mária kútja Názáretben vagy A panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című monumentális alkotásokra. Jellegzetes közel-keleti tájban a kút boltíve alatt aránytalan méretű, valószerűtlenül elnyújtott figurák teszik a dolgukat, az alakok mintha nem is a földön járnának, hanem szellemként suhannának tova a meseszerű táj házakkal övezett végtelen horizontjába.
Minden idők egyik legnagyobb napútfestménye a Baalbek, majdnem négy méter magas és több mint hét méter széles. Igazán csodálatos műalkotás.
Csontváry talán legismertebb képe a Magányos cédrus, amelynek méltó társa a Zarándoklás a libanoni cédrushoz című festmény. „A cédrusok természeti emlékművek, archaikus különlegességek” – olvashatjuk a falon lévő magyarázó szövegben. „A cédrus olyan, mintha önálló akarattal rendelkező lény lenne. (…) ez a fa a kezdet és a vég: a világ maga…” Magam sem tudnám találóbban megfogalmazni. „A magányos cédrus a modern európai festészet egyik csúcsa.”
Ahogy az a műtörténetből már közismert, a Csontváry-életmű elveszett volna, ha egy fiatal építészhallgató, Gerlóczy Gedeon egy ismerősével együtt nem veszi meg az összes képet a hagyatéki árverésen. 1919-ben, amikor az egyik legnagyobb magyar festőtehetség, Csontváry éhen halt, a becsüs azt tanácsolta az örökösöknek, a képeit adják el zsákvászonnak. Gerlóczy érdemei elévülhetetlenek. Budán, a Gárdonyi téren lévő műteremház földszintjén nem véletlenül emlékeznek meg róla külön emléktáblán.
