Fotó: Merényi Zita
A változás akkor indokolt, ha az új jobb lesz, mint a régi volt. Az Egyház életében a jó változás az, amely gyümölcsöt terem. A kérdés az, hogy végül többen járnak-e templomba, és akik járnak, elkötelezik-e magukat, vállalnak-e szolgálatot, egymás mellé állnak-e a bajban. Ezek az ismérvei annak, hogy egy plébánia életének megújítása, a változás eredményesnek tekinthető-e.
Blanckenstein Miklós meghívására a fővárosban és környékén szolgáló papok, valamint a pasztorális iroda munkatársai vettek részt a megújulásról szóló beszélgetésen, hogy megismerjék a Georg Plank által 2014-ben elindított, s azóta angolszász területen szélesebb körben elterjedt kezdeményezést.
A teológust az a kérdés foglalkoztatta, hogy a II. vatikáni zsinattal kezdődő megújulás miért nem hozta meg a várt hatást, holott számos meghatározó folyamat indult el akkoriban. Az embert a keresztségtől a temetésig elkísérő, korábban is létező szentségi pasztoráció mellett közösségi tevékenységek egész sora bontakozott ki a plébániákon, a bibliakörtől a közösségi tornáig és az önsegítő csoportokig. Aktív szerepet kaptak az egyházközségek életében a világiak, akiket a zsinat szellemében már nem csupán az egyházi segélyprogramok kivitelezőinek tekintettek, hanem „a Test” részének. A kezdeti virágzás után azonban mára úgy tűnik, a szekularizáció megtörte a lendületet – véli Georg Plank. Ezért csapatával kutatni kezdték a jó gyakorlatokat, és ezek tanulságait összegezve kialakítottak egy átfogó módszert, amely minden plébánián működőképes lehet. Ezt az ismeretanyagot szemináriumokon adják át az érdeklődőknek. Céljuk a szemléletformálás és az, hogy olyan módszereket tanítsanak, amelyek segítségével életet lehet vinni a plébániai feladatokba.
Plank olyan plébánia képét vázolta fel, melyben a tagok egyéni erősségei és képességei úgy kapcsolódnak össze egymással, mint a testrészek Krisztus testében, s ezáltal lesznek a hívek együtt erősek és hatékonyak. A különböző szolgálatokat vállaló testvérek motivációja ugyanis közös: a Krisztus felé vezető utat egyengetik az emberek számára, s ez csapattá teszi őket.
A pasztorális megújulásban a biblikus és a teológiai megalapozottság összekapcsolódik a modern menedzsment eszköztárával. A megújulási folyamatban ezért egy asztalhoz ülnek a felek: a plébános meghívására azok is bekapcsolódnak a párbeszédbe, akik sikeresnek tekinthetők, de nem járnak templomba. Az Egyház kíváncsi arra, hogy mi az, ami távol tartja őket, és mitől lenne számukra vonzóbb a templomi közösség. Plank szerint, ha az Egyház tekintélyét csupán az intézmény adja, az kevés. Fontos, hogy a közösség erőt sugározzon, s azért legyen tekintélye, mert lehet támaszkodni rá, mert képes vigaszt nyújtani, és azt sugározza, hogy számára valóban fontos az egyén.
A Pastoralinnovation elnevezésű kezdeményezés kurzusok, szemináriumok és élménynapok keretében ismerhető meg és sajátítható el.
