Jézus alakja is lassan bontakozott ki azok előtt, akik kapcsolatban álltak vele (s az emberiség lényegében még ma is csak halad a teljesebb megismerése felé). A virágvasárnapi események egyrészt nagymértékben árnyalták – vagyis egyszerre bonyolították és egyszerűsítették Jézus képét –, másrészt arról is tanúskodnak, hogy teljesen tiszta és egyszerű kép ekkor még nem volt alkotható róla.
Senki sem állíthatja, hogy egymással összeegyeztethetetlen vonások kapcsolódnak össze Jézusban, az viszont kijelenthető, hogy alakjának különböző dimenziói szokatlan és meghökkentő módon fonódnak össze egységgé. A jeruzsálemi bevonulást látva is ezzel szembesülünk. Aki korábban poros kisvárosokban, jelentéktelen falvakban, hegyek között és kopár tájakon szeretett tartózkodni, most a nagyvárosban jelenik meg. Aki korábban kerülte a feltűnést, és mérhetetlenül diszkrét volt, most egészen látványos gesztust tesz. Aki korábban szelídnek és alázatos szívűnek mutatkozott, most a harag embereként csap szét maga körül a templomban.
Jézusnak nagyon egyszerűnek kell lennie ahhoz, hogy ennyire összetett lehessen. Isteni egyszerűség ez: mert Isten annyira egyszerű, hogy „megengedheti magának”, hogy hármas legyen, annyira egyszerű, hogy „megengedheti magának”, hogy rajta kívül is létezzen valami (a teremtett valóság).
Mindig különleges jelentősége van annak, ha az egyébként olyannyira diszkrét Jézus hagyja, hogy magasztalják és dicsérjék. Amikor a tanítványok körében visszatetszést keltett, hogy értékes olajat öntenek fejére, azzal intette le a méltatlankodókat, hogy ami történik, az végső sorsával áll összefüggésben (Mt 26,6–13). A jeruzsálemi bevonulás alkalmával is leinti azokat, akik azt hiszik, hogy tudják, milyen az illő és helyes magatartás (Lk 19,39–40): a Jézust dicsőítőknek és ünneplőknek nem kell tekintettel lenniük az emberi és vallási illemre, mert ami történik, az Jézus halálával függ össze. (Nem véletlen, hogy János egymás mellé helyezi a két eseményt.)
Hogy mennyire így van, az a templom megtisztítása alapján válik egészen nyilvánvalóvá. A templom tisztaságára azért volt szükség, mert tiszta közegnek kellett fogadnia a függöny (kárpit) meghasadását, vagyis azt a nem sokkal később bekövetkező eseményt, amely világosan jelezte, hogy a valódi áldozat immár teljesen nyilvános és mindenki számára hozzáférhető. El kell tűnniük a „gyűlölt” (Ám 5,21), „fárasztó” (Iz 1,14) és fölösleges (Zsolt 51,18) áldozatoknak ahhoz, hogy megjelenhessen az igazi áldozat.
A bevonulás még többnyire jó értelemben vett döbbenetet váltott ki az emberekből, a templomtisztítás viszont már valódi sokk lehetett számukra. A Jézust dicsőítő emberek azt már tudták Jézusról, hogy magasztalásra méltó, annyit viszont valószínűleg még nem tudtak róla, hogy a haragját is megértsék: ha értették volna, miért tisztítja meg a templomot, a keresztet sem fogadták volna értetlenül. A virágvasárnapi tekintetben már ott van a tisztaság nyoma (már világos, hogy magasztalni kell Jézust), de még nem egészen tiszta (még nem világos, miként és miért kell magasztalni). Az esemény sokkja még gátja a tekintet egyszerűségének.
A virágvasárnapi események azonban nem lennének teljesek egy jól ismert jézusi gesztus: a visszahúzódás nélkül. Jézus „kimegy” (Mt 21,17) Jeruzsálemből, és „elrejtőzik” (Jn 12,36). A rejtekezés és az eltűnés nem szokatlan azok számára, akik ismerik Jézust. A jeruzsálemi bevonulás még látványos esemény volt, Jézus azonban nem lenne önmaga, ha most nem tűnne el (feltámadása után majd ugyanígy viselkedik). Isten dicsőségéből nem metszhető ki a megmutatkozás és az eltűnés kettőssége, és a virágvasárnapi dicsőség is azért jézusi, mert megvan benne ez a mozzanat. Ezért más, lényegileg más, mint az ókori világ jól ismert be- és felvonulásainak látszólagos dicsősége. A pompának nevezett ókori be- és felvonulásokon színészek és gladiátorok ragyogtak saját jelentéktelenségük látszólagos dicsfényében. A jeruzsálemi bevonulás, a jeruzsálemi pompa a látszólagos jelentéktelenségben tárja fel a valódi dicsőséget. Ahhoz viszont majd a jézusi bevonulás minden következményének is meg kell történnie, hogy azután az ember (a keresztség alkalmával) ünnepélyesen is ellent tudjon mondani a pompa diabolinak, a gonoszt kísérve felvonuló menetnek.
