Az arab világban semmiféle demokratikus hagyomány nincs. Az isteni törvényeken alapulónak vallott sarija jogrend megakadályozta a kialakulását. Az iszlám gondolkodás nem ismeri a lelkiismereti és vallásszabadságot, a világnézeti pluralizmust. Európai értelemben vett pártok sem léteznek, csak a katonaság vagy egyes személyek és családjaik érdekeit védő politikai erők, amelyek a hatalom megragadására törnek. A keresztény világban a szekularizáció elvilágiasodást is jelent, de nem csak negatív jelentésű. AII. vatikáni zsinat rámutatott arra, hogy a szekularizációnak van pozitív oldala: a politikai közösség és az egyház független egymástól, a maguk területén autonómiájuk van. Az egyház tiszteletben tartja és szorgalmazza az állampolgárok politikai szabadságát és felelősségét.
Az iszlám-keresztény párbeszéd nem olajforrások megszerzésére irányul, hanem az ember szabadsága és hite kölcsönös harmóniájának megtalálására. Az a nagy kérdés, hogy a vallásos muzulmánok képesek lesznek–e elfogadni a szabadságot, mindnyájunk lelkiismereti szabadságát. Talán a világ sorsa is ettől függ.
