A vallásközi párbeszéd a járható út

Mindenkit arra szólított, hogy minden lehetséges eszközzel álljon ellen a gyűlölet és az erőszak terjedésének, amely elpusztítja az emberi életet, megsérti a személy méltóságát, és gyökereiben veszélyezteti a népek közötti békés együttélést. Bármi legyen is az indíték, a gyilkos erőszak gyalázatos, és soha nem igazolható. Az életet és a méltóságot mindenki számára biztosítani és védelmezni kell. A gyűlöletre való uszítást el kell utasítani, csak a másik emberi iránti tisztelet ápolása az egyetlen járható út.


A pápa január 8-án a Szent Márta Házban szentmisét mutatott be az áldozatokért, a sebesültekért és az elkövetők megtéréséért. A szentmise elején ezt mondta: „Micsoda kegyetlenségre képes az ember! Imádkozzunk a kegyetlenség áldozataiért. Oly sokan vannak! És a kegyetlenek számára kérjük Istentől a szív megtérését.”

A francia püspöki konferencia vezetésével a Vatikánba látogató négy francia imám – akik a pápával találkoztak – január 8-án Jean-Louis Tauran bíborossal, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnökével együtt közös nyilatkozatot tett közzé a párizsi véres merénylettel kapcsolatban. Az aláírók mindenekelőtt csatlakoztak Ferenc pápának „a kegyetlenséget és a vak erőszakot” elítélő szavaihoz.

A közös nyilatkozat „a jelen helyzetben emlékeztet arra, hogy szólásszabadság nélkül az emberi élet veszélyben van, ezért szükségszerű ellenállni a gyűlölet és az erőszak minden formájának, amely elpusztítja az emberi életet”. A vallási vezetőket a nyilatkozat arra szólítja fel, hogy „mozdítsák elő a béke és remény kultúráját”.

Ugyanakkor a közös nyilatkozat „a kommunikációs világ felelőseitől azt kéri, hogy olyan információt szolgáltassanak, amely tiszteletben tartja a vallásokat, azok híveit és vallásgyakorlatait. A vallásközi párbeszéd marad az egyetlen közösen járható út, amely képes eloszlatni az előítéleteket.”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .