„A teremtés aktusát teszi átélhetővé”


Tihanyi Lajos
1885-ben született Budapesten. Tizenegy éves korában agyhártyagyulladás következtében majdnem teljesen elvesztette hallását. A polgári környezet, a kávéházak világa – édesapja a pesti Balaton kávéház tulajdonosa volt – jótékony hatást gyakorolt rá, javította a nehézkes kapcsolatteremtő készségét – mint azt megtudhatjuk Déry Tibortól, aki egy régi tévéinterjúban mesélt a festővel való megismerkedéséről.



Már az első képeket látva szembetűnik, hogy Tihanyi igazi erőssége a portré. Nagyméretű, merész kompozíciók határozott művészi elképzelésekkel, markáns, csak Tihanyi Lajosra jellemző stílusjegyekkel. Dr. Ciaclan Virgil képmása 1914-ből a konstruktivizmus és a kubizmus érdekes keveréke, El Greco kissé elnyújtott alakjaira emlékeztető ábrázolás. Kassák Lajosról festett képén a modell hatalmas homlokát hangsúlyozza a festő, Fülep Lajos arcképén pedig a kifejezőerő növelése érdekében a groteszkségig eltorzított alakot figyelhetünk meg a vásznon. A kiállítás egyik kuriózuma a most először kiállított Bölöni György portré 1912-ből, mely egykor Alexander Korda tulajdona volt Londonban. Olyan érzése lehet a nézőnek, mintha törött üveglapon keresztül látnánk a kép modelljét: apró síkok, háromszögek, visszafogott mélybarna tónusok jellemzik ezt a kitűnő portrét. Bölöni kiegyensúlyozott, határozott egyénisége szinte szétfeszíti a kép kereteit.



„Ahogy Tihanyi meglát és felépít, látása döntőbb és mélyebb, mint a másé, a téma nála nemcsak külső jelenség, hanem boncolni való probléma, melyet meg kell oldani pszichológiailag és mértanilag. Vele vonul be a magyar piktúrába a pszichológiai arckép” – írta munkásságáról Bölöni György 1918-ban.

„Tihanyi olyan munkásságot hoz létre, amely monumentális egészében a teremtés aktusát teszi átélhetővé” – ismerte el a festő tehetségét még életében Oscar Reichel műgyűjtő 1920-ban. Fülep Lajos művészetfilozófus, egyetemi tanár kora egyik legjelentősebb művészének nevezte Tihanyit. A Kogart Galéria különtermet szentel a festő szénnel és ceruzával rajzolt portréinak. Láthatjuk itt Ady Endre, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula expresszív, sokat reprodukált arcképeit. Ezek az arcok nem szépek, úgy tűnik, az erős karaktervonások elnyomják az egyéb jellegzetességeket. Tihanyi Lajos mintha a csúnyát hangsúlyozta, emelte volna ki az arcokon. Déry Tibor szerint mintha modelljei is mind süketnémák lennének… 1908-ban a Nyolcak művészcsoport tagja lett. Együtt állított ki a „magyar vadakkal” egészen 1911-ig. Az 1920-as években néhány éves bécsi, majd berlini tartózkodás után Párizsban telepedett le.

Az 1930-as években Amerikában járt, itt nagy hatással voltak rá az akkori legújabb törekvések, az absztrakció, a nonfiguratív művészet. Különböző amerikai művészeti csoportosulások tagja lett, 1933-ban csatlakozott az „Abstraction-Création” elnevezésű művészeti társasághoz. Ezután készült művei azonban már nem is hasonlítanak Tihanyi korábbi, senkivel össze nem vethető stílusára, absztrakt képei beleolvadnak az Amerikától Európáig jellemző korabeli képzőművészeti kavalkádba.
Tihanyi ötvenhárom éves korában, 1938. június 12-én agyhártyagyulladás következtében halt meg Párizsban, a Cochin-kórházban. Ugyanazt a betegséget kapta el, mint ami gyerekkorában megnyomorította. Hátrahagyott képeit párizsi barátai – nagyrészt Brassai – őrizték meg, majd az 1970-es években Magyarországnak ajándékozták. „Tihanyi eleven összekötő kapocs volt a magyar és a francia kultúra között” – írta róla Brassai akkoriban.

A Kogart kiállításán is megbizonyosodhatunk arról, amit Kállay Ernő 1921-ben megfogalmazott: Tihanyi „…határozottan a portréban tett szert a legnagyobb jelentőségre olyan jellemábrázolással, ami mélyen leás a személyiség magjához.”

(A tárlat augusztus 20-ig tekinthető meg a Kogart Galériában.)