Békés várfoglalás Egerben

A szellemiség töretlen, csak a helyszín változik – mondja Gryllus Dániel, az 1969-ben született Kaláka egyik alapítója. (Tavaly óta Budapesten, az Andrássy út 41. homlokzatán kicsiny emléktábla jelzi, hogy a később a színészetet választó Mikó Istvánnal közösen az akkoriban ott működő Ádám sörözőben álmodták meg az együttest.) Aki úgy szereti az általuk képviselt műfajt, hogy nyitott az újra, bizonnyal nagyon szép élményekkel lesz gazdagabb idén nyáron is.



Az elmúlt három évtized ízig-vérig családi rendezvénnyé formálta a Kaláka Fesztivált: ez nemcsak a hangulatra vagy a minden korosztályra gondolva összeállított programra igaz, hanem úgy is, hogy a közönség kezdettől hűséges tagjai közül sokan már az unokáikat kísérik a rendezvényre.



Szóval június 29. és július 1. között a néhai török hódítóktól eltérően a Kaláka Fesztivál hívei – a maguk szelíd elszántságával és lelkesedésével – elfoglalhatják Egert, az egyik fő helyszínként természetesen magát a várat. Napközben még a Dobó István téri Tinódi színpadon váltják egymást az előadók, koncertek, táncházak. Itt lesz a fesztiválnyitó és a szokásos szombat délelőtti gyerekfesztivál, valamint „Egri piacz” néven népművészeti és népi iparművészeti kirakodóvásár is várja az érdeklődőket. Este pedig már a várban, a régi püspöki, úgynevezett gótikus palota előtti színpadon folytatódik a program.

A fesztivál táncos kedvűeket váró folkkocsmáját a Bartakovics-házban rendezik be, a Kis Zsinagóga Galériában pedig Szemadám György Madarak című kiállítását tekinthetik meg az idelátogatók.

A Kaláka Fesztiválon az indulástól jelen volt a folkzene valamennyi műfaja, stílusirányzata, az autentikus népzenétől az énekelt versen át a folk-jazzig, a folk-rockig, a bluesig és a világzenéig. A harminckét diósgyőri hétvége krónikája csaknem ötezer előadó nevét őrzi. Az egri új kezdet fellépőinek palettája ugyancsak sokszínű élményt ígér: játszik majd a Gajdos, az Esztenás, a M.É.Z., Kobzos Kiss Tamás, Szalóki Ági és zenekara, a Muzsikás együttes, a Csík zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, a Vujicsics, a Romengo, a Budapest Klezmer Band és a Kolo – és természetesen a Kaláka.

A fesztivál előrendezvényeként június 28-án este héttől verskoncertet tartanak Bélapátfalván, a ciszterci apátság templomában. Itt szintén elhangzanak majd régi versek, amelyek még nem is létezhettek volna dallam nélkül, költemények mai dallamokkal, és művek költőik, Szabó T. Anna és Lackfi János előadásában. A közönség játékos módon még a versírás művészetébe is belekóstolhat majd. A verséneklők ezen az estén a Kaláka mellett Bartók Eszter és a Hangfestők, Bognár Szilvia és Kónya István, valamint Sebestyén Márta lesznek.

(További részletek: www.kalakafesztival.hu – Jó hír, hogy a MÁV-START idén is ötvenszázalékos menettérti kedvezményt biztosít a fesztiválra utazóknak.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .