Kezdetben a parókiához tartozó közösség tagjaiból verbuválódtak az első önkéntesek. A lelkész mély empátiás készséggel rendelkező embereket válogatott maga mellé. Tulajdonképpen ez a kis csapat volt az első telefonos lelkisegély-szolgálat. Megalakult egy Szamaritánus nevű mozgalom is, ez hasonló a magyar családsegítő szervezethez. A mozgalomban különféle segítő foglalkozású emberek dolgoznak, a telefonszolgálat az egyik részlegük. Az első nemzetközi szervezet, az IFOTES 1964-ben alakult. Ekkor dolgozták ki a legfontosabb alapelveket, amelyek szerint a telefonos lelki segélynek mindenki számára ingyenesen elérhetőnek kell lennie. A hívó és az ügyelő mellérendelt viszonyban kell hogy álljon egymással. A módszer minden esetben a segítő beszélgetés, a szolgálat alappillére pedig az ember fejlődésébe vetett hit legyen.
Magyarországon Debrecenben létesült először a szolgálat. Szabó Pál professzor szervezte meg 1970-ben. Jelenleg tizennyolc szolgálat működik az ország nagyvárosaiban, ezek közül Budapesten három. A központ Békéscsabán van. A magyar szolgálatok egyik gondja az, hogy az ügyelők átlagéletkora negyven év felett van. Hiányoznak a huszon- és harmincévesek. Az „utánpótlás” is a negyvenes korosztályból érkezik. A fiatal pszichológus gyakornokok többsége pedig az egyetem elvégzése után nem marad a szolgálatnál. A legnagyobb nehézség az, hogy két megyéje is van az országnak, ahol anyagi okok miatt felszámolták az ügyelő stábot. Tolna és Somogy megyét Baranya, illetve az észak-dunántúli megyéknek kell ellátnia.
a szerző a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke
