Tavaly karácsonykor azt kérdezte tőle a La Stampa olasz napilap, hogy mit jelent számára a karácsony. A pápa így felelt: „A karácsony Isten találkozása népével. A gyengédségről és a reményről szól ez az ünnep. Amikor Isten találkozik velünk, két dolgot mond. Az egyik: Reméljetek! A másik: Ne féljetek a gyengédségtől! Amikor a keresztények megfeledkeznek a reményről és a gyengédségről, akkor hideg egyházzá válnak, amely nem tudja, hová megy, és ideológiákba bonyolódik.”
„Az életmestereim egyike Dosztojevszkij, akinek a következő kérdése mindig jelen volt a szívemben: Miért sújtja szenvedés a gyerekeket? Szenvedő gyermeket látva az egyetlen ima, amely megszületik bennem, a miért imája. Uram, miért? Ő nem magyaráz semmit. De érzem, hogy néz engem.”
„Abból az ételből, amelyet meghagyunk és kidobunk, rengeteg embernek tudnánk enni adni. (…) A megfontoltság kormányzási erény. A merészség is az. Merészen és megfontoltan kell kormányozni. Az Evangelii gaudiumban írtam a keresztségről, valamint a szentáldozásról, melyet orvosságként és nem jutalomként kell felfognunk. Voltak, akik azonnal az újraházasodott elváltaknak kiszolgáltatható szentségekre gondoltak, én azonban csupán egy alapelvre akartam rámutatni. Arra kell törekednünk, hogy az emberek hitét megkönnyítsük, és ne ellenőrzés alatt tartsuk. A szentáldozásból való kizárás a második kapcsolatban élő elváltak számára nem szankció. Érdemes emlékezni erre” – fogalmazott a pápa.
Eugenio Scalfari, La Repubblica, 2013. október 1.
A magát nem hívőnek nevező főszerkesztő levelet írt a pápának, majd ezt követően egyszer csak megszólalt a telefonja: – Jó napot! Ferenc pápa vagyok. – Jó napot, szentatya – hebegte –, meg vagyok döbbenve, nem számítottam a hívására. – Ugyan, miért csodálkozik?
Levelet írt nekem, amelyben kifejezte óhaját, hogy szeretne személyesen megismerni. Engem is ugyanez a vágy töltött el, s azért hívom, hogy megbeszéljünk egy találkozót. Nézem a naptáramat: szerdán nem jó, hétfőn sem, kedd megfelelne Önnek?
„Mindenkinek megvan a maga elgondolása a jóról és a rosszról. Az a feladatunk, hogy haladjunk az általunk jónak vélt jó felé. Kinek-kinek követnie kell a jót, és elutasítania a rosszat, aszerint, ahogyan ő vélekedik ezekről a fogalmakról. Ez elegendő lenne a világ jobbá tételéhez.”
„Mi, keresztények mindig is kisebbségben voltunk, de ma nem ez a probléma. Úgy vélem, az, hogy kisebbségben vagyunk, egyenesen erőt ad. Életet és szeretetet növelő kovásznak kell lennünk. A célunk nem hívők toborzása (prozelitizmus), hanem az emberek szükségleteinek, vágyainak, csalódásainak, elkeseredettségének, reményének meghallgatása. Újra reményt kell öntenünk a fiatalokba, fel kell karolnunk az időseket, meg kell nyílnunk a jövő felé, és szeretetet kell árasztanunk a világba, szegényekként járva a szegények között. Be kell fogadnunk a kirekesztetteket, és hirdetnünk kell a békét. A II. vatikáni zsinat úgy döntött, hogy új szellemben tekint a jövőbe, és megnyílik a modern kultúra előtt. A zsinati atyák tudták, hogy ez vallási ökumenizmust és a nem hívőkkel folytatott párbeszédet jelent. Az – óta nagyon kevés előrelépés történt ebben az irányban. Megvan bennem az alázat és az igyekezet: szeretnék tenni ennek érdekében.”
Az El Clarín argentin napilap heti mellékletének Ferenc pápa ötszáz nappal pápasága kezdete után elmondta, mennyire szerette gyermekkorában azt a mosónőt, aki az édesanyjának segített a házimunkában, és akinek már felnőtt papként ott állhatott a halálos ágyánál. Ekkor kapta tőle azt a medált, amelyet ma is minden esti lefekvéskor és reggeli ébredéskor megcsókol. „Boldogan, mosolyogva halt meg, a munka méltóságával.”
Ricardo Guiraldes regényéből a pápa azt a részt idézte, amikor a főszereplő visszatekint az életére, és magára vonatkoztatva azt mondja: „Fiatalként olyan volt, mint egy rettenthetetlen kőszikla, mindent előrevitt. Felnőttként olyan lett, mint a folyó, amely előrehalad. Öregségében pedig lelassult a mozgása.” – Én ezt a kifejezést venném kölcsön az írótól: lenyugodott. Sajátja lett a képesség, hogy jóakaratúan és alázattal mozogjon, az élet nyugalmával – mondta a pápa.
*
Az idei karácsonyra újabb interjú keltett figyelmet. Ferenc pápa december 4-én hosszabb beszélgetést folytatott az argentínai La Nación napilap vatikáni tudósítójával, Elisabetta Piquével, aki személyes ismerőse. Az elvált és polgárilag újraházasodott hívők problémájával kapcsolatban azt mondta: a kérdést nem lehet leszűkíteni arra, hogy szentáldozáshoz járulhatnak-e vagy sem. A megoldást az egyházba való integrációjuk jelenti.
A pápa szerint át kell gondolni az újraházasodott elváltak eltiltását attól, hogy keresztszülők vagy az elsőáldozók kísérői legyenek. Hiszen nincsenek kiközösítve, mégis gyakorlatilag úgy tekintenek rájuk az egyházban.
A német Walter Kasper bíboros javaslatáról, mely szerint át kell gondolni az újraházasodott elváltak eltiltását a szentáldozástól, a pápa azt mondta, „némely teológust” megijesztett ez az elképzelés. Megtiltanák a szentáldozáshoz járulásukat, ugyanakkor támogatnák, hogy „lelki áldozáshoz” járuljanak. „Mondja, ahhoz nincs szükség Isten kegyelmére, hogy »lelki áldozást« végezzenek?” – kérdezte a bíborostól a szentatya.
A szinódus témájával kapcsolatban a pápa cáfolta, hogy áthidalhatatlan ellentétek jelentkeztek volna a püspökök között. A szinóduson nem parlamenti viták folynak, hanem egy olyan folyamat zajlik, amely lehetővé teszi a Szentlélek működését. Igaz, hogy ellentétes álláspontok nyilatkoztak meg a tanácskozáson, de ezek az igazság kereséseként hangzottak el. Akik saját álláspontjukban megrögzöttek, azoknak imádkozniuk kell, hogy változtassa meg őket a Szentlélek.
A pápa azt is megmagyarázta, hogy a szinódus elsősorban nem a homoszexuális életközösségekről tárgyalt. A tulajdonképpeni téma az volt, hogy miként bánjanak a családok homoszexuális gyermekükkel.
A beszélgetés során az is szóba került, hogy valamelyik kuriális hivatal, például a világiak vagy a család pápai tanácsa élén Ferenc pápa el tud képzelni egy házaspárt.
Raymond Leo Burke bíborost nem szinódusi felszólalása miatt váltotta le novemberben a szentatya az egyház legfelsőbb bírósága, az Apostoli Signatura éléről. A hatvanhat éves, igen konzervatív beállítottságú amerikai bíborosnak már jóval a szinódus előtt felajánlotta: vegye át a máltai lovagrend bíboros patrónusi tisztét.
