Dürer azonban a nagyközönség elé lépett. Talán nem véletlen, hogy az első ránk maradt rajza is egy önarckép, a mester tizenhárom éves korából. Monogramja már saját korában is elhíresült: az A és D kezdőbetűk ikonná váltak. Fa- és rézmetszetes lapjain, színes táblaképein is feltűnnek, a legkülönfélébb formákban. Van, ahol egyszerűen csak a grafikai lap alján, középen, máshol egy kis táblába rajzolva, felakasztva, olykor kőbe vagy fába vésve jelennek meg.
Apja Magyarországról származott, a Gyula melletti Ajtós községből. A Dürer (Türer) családnév is a község nevének német fordítása. Már az idősebb Albrecht Dürer is használta a családi címert a nyitott ajtóval és a hármas heggyel. A fiatal Dürert apja az ismert rézmetsző és grafikus, Michael Wolgemut műhelyébe adta tanulni, majd 1490-ben – az inasévek után – a kor szokásának megfelelően külföldi tanulmányútra küldte. A Nürnbergből elindult fiatalember megfordult Baselben, Strasbourgban és Colmarban.
Dürer 1495 és 1500 között több mint hatvan fa- és rézmetszetet alkotott, melyeket a művész saját sajtóján készítettek el. A nyomatok egy csapásra nemzetközi hírt szereztek nevének. Később a történelem viharaiban ezek a fa nyomódúcok – melyeket a kutatások szerint Dürer maga vésett – eltűntek. A II. világháború után kerültek elő a lebombázott nürnbergi Dürer-Haus romjai alól. A ház pincéjében találták meg őket.
A mester Szent János apostolnak a mennyei jelenésekről való könyvét is illusztrálta. Ennek része az Apokalipszis című fametszetsorozata, amely tizenöt teljes ívből áll. Ki ne ismerné a Négy lovas című képet, ahol nemcsak a lovasok, hanem a művész képzelete is szabadon szárnyal. Az első sorban a halál két kézre fogja vasvilláját, a mögötte vágtató lovas a mérleget – az ítélkezés jelképét – lóbálja. A mellette látható alak a kardját emeli, a legbelső pedig végzetes íját feszíti. A földön az áldozataik hevernek. Lenyűgöző erővel és elképesztő fantáziával ábrázolta Dürer ezeken a lapokon az apokaliptikus jeleneteket. A Jelenések könyvének voltak korábbi előzményei is a képzőművészetben, az ábrázolás mégis Dürer fametszetsorozatában érte el a legmagasabb rendű megformálást, és az ő műve vált igazán közkinccsé. Dús fantáziája, lenyűgöző rajztudása, komponáló készsége, érzelmi mélysége kellett ahhoz, hogy ilyen tökéletes formában alkothassa meg művét.
Másik nagyszabású sorozata a Nagy passió tizenkét lapja volt. Az 1510-ben készült Utolsó vacsora című fametszet ikonográfiai szempontból szokatlan; tizenhárom tanítvány veszi körül Krisztust. Lehet, hogy az előtérben látható bortöltő alakja utólag került a metszetre. A Nagy passió két leginkább megrendítő lapja a Keresztvitel 1498-ból és a Krisztus a pokol tornácán. A Megváltó térdre ereszkedve, részvéttel nyúl le a pokol kapujában álló szenvedőkhöz, a boltíves lejáratnál szinte halljuk az emberek könyörgését. Krisztus feje fölött ronda pofájú, ördögi démonok fenyegető ordítozása hallatszik.
Dürer mester hívő ember volt. Családi krónikájában azt írja apjáról: „Megért sorscsapásokat, küzdelmeket, békétlenséget, de mindenki becsülte, aki ismerte, hiszen becsületes keresztény életet élt, béketűrő volt és szelíd, mindenkivel békességben élt, és mindenért buzgón hálát adott Istennek. Társasági és világi örömöket nemigen keresett, kevés beszédű férfiú volt, és istenfélő. Ez az én szeretett atyám nagy gonddal ügyelt rá, hogy a gyermekei istenfélelemben nevelődjenek. Mert az volt a legfőbb törekvése, hogy a gyermekeit becsülettel felnevelje, hogy kedvesek legyenek Isten és az emberek előtt. Ezért minden áldott nap arra intett bennünket, hogy szeressük Istent, és jót cselekedjünk felebarátainkkal.” Megszívlelendők ezek a sorok, ma is időszerűek. Így kellene élnünk nekünk, mai embereknek is.
Dürer a német reformáció idején élt. Jó kapcsolatokat ápolt többek között Luther Mártonnal, Rotterdami Erasmusszal és a humanista Willibald Pirckheimerrel, aki mecénása és barátja is volt. Rokonszenvezett a korabeli modern törekvésekkel, de mindvégig katolikus maradt, és hitét megőrizte.
Albrecht Dürer az itáliai reneszánsz legnagyobb alkotóihoz hasonlatos mesterré nőtte ki magát. Szerteágazó érdeklődése Leonardóéval, Michelangelóéval rokonítható. Az emberi anatómiát egész életében tanulmányozta. Rengeteg vázlat, ezüstvesszőrajz maradt utána. Sokat foglalkozott az arányossággal. Kortársait portréin keresztül ismerhetjük meg, táblaképeinek többsége megrendelésre készült oltárkép.
Művészetelméleti írásai a maga korában is népszerűek voltak. A festészet tankönyve egyedülálló iránymutató ma is. Azt írja az emberi test arányairól szóló könyvében: „A szív rejtett kincse napvilágra jön a műben, és az új teremtmény, akit szívünkben alkotunk, formát ölt valamiben.” Dürer még úgy gondolkodott, hogy a művészet a szépség szinonimája. A festő, a szobrász, az építész Isten dicsőségére és az emberek örömére törekszik alkotómunkája közben. Ez a gondolkodás manapság mintha kiveszőben lenne, a legújabb kor művészetéből sokszor hiányzik a klasszikus értelemben vett esztétikum ábrázolása. A néző számára gyakran a háttérbe szorul a műalkotás nyújtotta öröm érzése; számos művész inkább sokkolni akar, ahelyett, hogy a teremtett világ titkos szépségeibe avatna be bennünket.
