A szenvedésben egyedül vagyunk
Fotó: Mészáros Ákos

 

Megdöbbentő, egyedülálló, tragikus – már az első benyomások után is csak ilyen szavakkal lehet jellemezni a mexikói Frida Kahlo festményeit. Kiállításán nem portrék, csendéletek és tájképek váltják egymást, mint egy hagyományos utat bejárt festőművész tárlatán. A Nemzeti Galériában most kiállított alkotások emberi sorsból fakadó vallomások. Persze akadnak portrék, csendéletek is, a képek többsége azonban a művész mindenkori testi és lelki állapotának konkrét, kertelés nélküli visszatükrözése. „A festészetem a fájdalom üzenetét hordozza magában. (…) Az életem a festészet által vált teljessé. Három gyermeket veszítettem el, és sok mást is (…), aminek a festészet lépett a helyébe.”
Gyakran hiányoljuk az egyéniség, a stílusteremtő erő hiányát a kortárs művészeknél. Frida Kahlo képein ez mind együtt van. Alkotásai összetéveszthetetlenül egyediek. Úgy tűnik, mintha rögtön megtalálta volna a stílusát, legalábbis a nálunk kiállított képeken ez látszik. Különösebb fejlődés nem figyelhető meg a művészetében. Némelyik képe naivnak tűnhet, de azért megmarad a realizmus és a jó ízlés talaján. Még éppen nem lépi át azt a határt, amelyen túl a giccs kategóriája kezdődne.
Frida Kahlo egzotikus arcképét sokféle formában felhasználják manapság is. A XX. század egyik ikonikus alakjává vált. Különleges arckifejezése, sűrűn összenőtt szemöldöke szuggesztív, hirtelen metszésű orra, vastag szája erotikus hatást kelt. A róla készült fényképeken gyakran szerepel hajában virággal. A Nemzeti Galéria várbeli tárlatán már a belépéskor egy hatalmas Frida Kahlo-felirat és egy portré fogadja a látogatót. Vadítóan zöld, rózsaszín virágokkal díszített háttér előtt ül a művésznő, hajában rózsákkal, sárga blúzban, fekete kendőben. Tekintete magával ragadó.
A kiállításon a festményeken kívül Frida Kahlo teljes életrajza és korának történelmi eseményei is nyomon követhetők a falakon, fényképekkel illusztrálva. Az első termekben zöld, később piros tapétával a háttérben, végül magenta színben végződik a tárlat. A képek mellé magyarázó szövegeket írtak a kurátorok – így megismerhetjük a mexikói művésznő egy-egy korszakának motivációit, életének eseményeit.
Frida Kahlo életének igazából két fontos momentuma volt, ami az utókor számára lényeges: az egyik a balesete, a másik Diego Riverával való kapcsolata.
A galéria kiállításának legmegrázóbb fotója az, amelyen Kahlo a kórházi ágyán éppen fest, elképesztően kifacsart testhelyzetben. Az álla felkötve, hanyatt fekszik, a festővászon a feje felett egy állványra kifeszítve… Lássuk, mi is történt tulajdonképpen.
Frida Kahlo 1907. július 6-án született Mexikóvárosban, az úgynevezett Kék Házban, amely ma már emlékmúzeum. Hatéves korában járványos gyermekbénulásban betegedett meg, a jobb lába deformálódott. Ezért is fényképezték annyiszor férfiruhában vagy hosszú mexikói szoknyákban, hogy ezzel is leplezze egykori betegségének nyomát. Apja a legtehetségesebb gyermekének tartotta Fridát, ezért nemcsak a szellemi tudományokkal, az irodalommal és a fotográfiával ismertette meg, hanem – a korban kevésbé szokványos módon – sportolni is tanította.
A legnagyobb baj akkor érte, amikor 1925. szeptember 17-én villamossal ütközött a busz, amelyen utazott. A balesetben egész életére kiható sérüléseket szerzett, gerince több helyen eltört, egy egész évre ágyba kényszerült, ezért letett arról az álmáról, hogy orvosi tanulmányokat folytasson az egyetemen. Édesanyja készíttetett neki egy speciális festőállványt, hogy felvidítsa, így fekve is festhetett. „Nem vagyok beteg, csak összetörtem… de addig, amíg festhetek, boldog vagyok, hogy élhetek” – mondta. Frida Kahlo iskolai szinten nem folytatott festészeti tanulmányokat. Apja egyik barátjához, a grafikus Fernando Fernandezhez járt rajzórákra. 1928-ban már olajképeket is festett, legelső önarcképét megmutatta Diego Riverának, aki meglátta benne a tehetséget, s biztatta, hogy folytassa a munkát. Rivera korának sokat foglalkoztatott mestere volt, rengeteg falfestményt készített Mexikóban, sőt néhányat az Amerikai Egyesült Államokban is. 1929. augusztus 21-én a huszonkét éves Frida Kahlo házasságot kötött a nála húsz évvel idősebb Diego Riverával. Kettejük esküvői képe meglehetősen bizarr látványt nyújt – a kicsi és törékeny festőnő s mellette a korpulens Rivera.
A Törött oszlop című kép főművei közé tartozik. Akkor készítette, amikor már több gerincműtéten is túl volt. Hosszú hónapokig tartó ágyban fekvésre kényszerült, és egy olyan acélfűzőt kellett viselnie, amely a gerincét tartotta. Az átélt szenvedést drámai, felkavaró, a szürrealista festmények képi világát megidéző módon jelenítette meg: míg a kopár és sivár tájból előtűnő testét látszólag biztosan és feszesen tartják az acélfűző pántjai, addig belül a gerincét helyettesítő, támaszként szolgáló jón oszlop éppen darabjaira hullik szét. Bár a szenvedést sztoikus nyugalommal tűri, az arcát könnyek áztatják, mert egyetlenegy porcikája sincs, amely megmenekülhetne a fájdalomtól. A testébe szögek fúródnak, a két legnagyobb a szívéből áll ki. A szögek és az ágyéka köré csavart gyolcs a krisztusi szenvedéstörténetre utal. Láthatóan Frida is bátran, rendíthetetlenül vállalja a rá kiszabott szenvedést – olvashatjuk a remek elemzést a képről a kiállításon.
A kötögető nagymama képe a következő teremben nagyon megkapó. Rosita Morillo portréja láthatóan hiteles ábrázolás, hátterét különféle mexikói növények díszítik. Ez volt Frida Kahlo kedvenc festménye.
Az 1931–1932-es esztendők nehéz kihívások elé állították Fridát, többször is elvetélt. Orvosi beavatkozásokat hajtottak végre rajta, vakbélműtétje mellett megoperálták a jobb lábát is. Ebből az időszakból valók a kórházban keletkezett képek, mint a Reményt vesztve és a Henry Ford Kórház című. Az első kép hátoldalára ezt írta: „Számomra már nincsen remény… minden annak a ritmusára mozog, amit a gyomor diktál” – mivel akkoriban enni sem tudott. A horrorisztikus tájban a feje fölött most a bensőjéből kitörő megemészthetetlen ételek függnek, nem a festőállvány. A sivár térben, ahol az ágya is áll, egy óriási napkorong és a Hold látszik, fénytelenül, kilátástalanul. A másik kép, a Henry Ford Kórház még elkeserítőbb látványt nyújt, azt a benyomást kelti, hogy itt minden elveszett.
Az egyik legismertebb festménye az Önarckép majmocskával 1945-ből. Ezen a képen látszik igazán Frida Kahlo karaktere, a rá jellemző összenőtt szemöldök, a merev tekintet, a pihés bajusz. A körülötte lévő kis állatok vele éltek, egy Mexikóban őshonos fajtájú kutyus is megfigyelhető a képen. Egy kanyargós sárga szalag köti össze a festményen szereplő lényeket, balra fenn egy szög emlékeztet az átélt szenvedésekre. A festőnő történetéhez hozzátartozik, hogy kapcsolatba került Trockijjal, a Szovjetunióból száműzött kommunista politikussal. Férje, Diego Rivera hívta meg magukhoz, hogy a feleségével együtt lakjanak náluk. Miután szerelmi viszonyba keveredett Frida Kahló­val, idővel el kellett költözniük egy erődítményszerű másik villába, ahol aztán 1940-ben Trockijt utolérte a sztálinista rendszer bérgyilkosa. Frida címmel, Salma Hayek főszereplésével 2002-ben filmet is forgattak a festőművésznő életéről. Ebben azt mondja Trockij, amikor Frida nehezen elviselhető napjairól beszél neki: „A képei azt fejezik ki, amit mindenki érez, hogy a szenvedésben egyedül vagyunk.”
Így utólag könnyű lenne azt mondani, miért nem kereste máshol a vigasztalást. Hiszen a képein látszik, hogy többször is feltette magának az életre és a halálra vonatkozó végső kérdéseket. Azonban korán, már a húszas években kapcsolatba került a baloldali mozgalmakkal, Diego Rivera kommunista kapcsolataival. Végső soron ez a baloldaliság lett szellemiségének, a világról alkotott képének meghatározója. Ő ezt az utat választotta.
A Nemzeti Galéria kiállítására nagyjából harminc alkotást hoztak el a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedóból, amelyek átfogó képet adnak a munkásságáról.
„Ki volt Frida Kahlo? Erre nem lehet pontos választ adni. Annyira ellentmondásos és sokrétű személyiség volt, hogy elmondható: több Frida is létezett. Talán egyikük sem volt az, aki lenni szeretett volna” (Alejandro Gómez Arias).

(A kiállítás november 4-ig megtekinthető a Magyar Nemzeti Galériában.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..