Ezentúl aki a bazilika főlépcsőjénél jobbra fordulva kíván a templomba betérni, egy üvegablakon keresztül azonnal észreveheti az üveggel védett Oltáriszentséget, s imádkozhat előtte. Erdő Péter bíboros szentbeszédében a szentmise áldozati jellegéről az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztusról, az ő testéből és véréből való részesedésről beszélt. – A szentáldozás életünk központi ténye és erőforrása. Nem véletlen, hogy egyházunk ősidők óta szorgalmazza a gyakori, sőt a napi szentáldozást. Hatalmas segítség ez abban, hogy életünk minden pillanatát Isten színe előtt, tudatosan éljük: a legteljesebb bizalommal, a legnagyobb áldozatkészséggel, az örök értékek szolgálatának és elnyerésének örömével. A főpásztor arra is figyelmeztetett, hogy vidéken például, ahol egy-egy papnak több települést is el kell látnia – ezért nem lehetséges, hogy minden templomban mindennap szentmisét mutassanak be – meg lehet oldani, hogy mindennap ugyanabban az órában egy szabályos megbízással rendelkező áldoztató kiossza Krisztus testét a hívőknek. Sokszor a szentségi Jézus közvetlenül, a mi szerény szolgálatunkat messze meghaladva, maga végzi el a lelkipásztori munka lényegét az emberek szívében – mondta a főpásztor. – A szentáldozás lényegéből következik, hogy Krisztus testét tiszta szívvel kell magunkhoz vennünk. Szentáldozáshoz járulni nem csupán annyit jelent, mint a templomban jelen lévő közösség mozgásában, gesztusaiban részt venni. A szentáldozás nem ilyen felszínesen teremt közösséget, hanem az üdvösség dimenziójában. Ezért is hangsúlyozza már Szent Pál: „Vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az Úr testét, saját ítéletét eszi és issza.” A Szent István-bazilikában bemutatott szentmise után, a társszékesegyház körül végzett körmenetet követően helyezte el Erdő Péter bíboros az Oltáriszentséget az új kápolnában.
Fotó: Bókay László
