Ennek hatására az 1944. december 27-én mártírhalált halt szerzetesnő mintha észrevétlenül belépne a templomba. Ez később is így marad, sőt csaknem az este legfontosabb motívumává erősödik, talán a sok mai szociális testvér jelenléte miatt is. Amikor Sára testvérről kérdezem őket, többen, többféleképpen elmondják, mennyire fontos számukra emberközelisége, „hétköznapi szentsége”, naplóiból kirajzolódó lelki útja, küszködései. Vagyis az, hogy egy volt közülünk.
„»Az az örök élet – idézi Mohos atya Jézus főpapi imájából –, hogy ismerjenek téged, egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.« – De ez a megismerés nem csupán tudás – folytatja –, hanem találkozás, közösség, egység. Szokták mondani, hogy »lakva ismerni meg valakit igazán«. Istent is akkor ismerjük meg igazán, ha bennünk lakik, ha együtt járunk vele. És ez életre szóló iskola, kaland. A szentek példája erről, az Istennel járásról szól számunkra, amelynek Sára életében az volt a beteljesedése, hogy életét adta másokért. Így érett meg az élete. Az érett gyümölcs hullik le a fáról, az elhaló mag hoz termést. Nincs más út, egyikünk számára sem: csak a magunkról való egyre teljesebb lemondás, Isten akaratának készséges elfogadása, amelynek végső pontja, következménye az ő számára életének feláldozása lett. Egy olyan korban, amikor nehéz volt kereszténynek lenni, de még embernek megmaradni is.”
A mise után Németh Emma szociális testvér felhívja a figyelmet arra, hány okból különleges a mai alkalom. Hetven éve kezdődött meg a boldoggá avatáshoz szükséges anyaggyűjtés, húsz éve indult el az eljárás, és tíz éve, 2006. szeptember 17-én avatták boldoggá Sárát. Nem mellékes az sem, hogy az irgalmasság szentévében és a pünkösd előtti kilencedben vagyunk, amikor a Szentlélek kiáradását várjuk. Ma is, itt is, Sára testvér közbenjárását kérve imáinkban.
„Slachta Margit mondta: »Akkor lesz az életünk stílusos, ha átlengi a Szentlélek« – és úgy látom, Sára megvalósította Margit testvér buzdítását – kezdi Sára testvér és a Szentlélek című előadását Versegi Beáta nővér, a Nyolc Boldogság közösség tagja, a Sapientia-főiskola tanára. – Sára sokat kérdez, roppant reflektív a naplóiban; tűz, szenvedély, lelkesedés jellemzi – gyakran is használja a tűz, láng, lángolás szavakat –, és szenvedélyesen keresi az igazságot. A Szentlélek az, aki ezt a hármat: a reflektivitást, a szenvedélyességet és az igazságkeresést egységre hozza benne. Ő munkálta ki Sára testvérben az egységet önmagával, a világgal és Istennel. Ő lelkesítette át, tette lobogóvá, vezette el életének igazságára, a teljes odaadás vállalására. De arra is ő bátorította, hogy bátor legyen a kérdezésben. Hogy újra meg újra megkérdezze: »Uram, mire hívsz?« És képessé váljon annak kimondására: mindegy. Akár ezt, akár azt kívánod tőlem, készen vagyok veled együtt elindulni. Amikor itt, a szomszéd utcában, a Bokréta utca végén észrevette a nyilasokat, ezért nem volt kérdés a számára, hogy kötelessége odamenni, bármi lesz is ennek a következménye. Mint 1937. májusi bejegyzéseiből kiderül, sok-sok küszködés, szenvedélyes keresés után végül megtalálta az igazságot – és a Krisztusba olvadásban találta meg. »Itt vagyok, engem küldj!« – kérte Istent. A Szentléleknek nincs arca. Mi vagyunk az arcai, ha hagyjuk, hogy átjárjon. Sára testvér példája ma este ezt üzeni számunkra.”
„Személyesen, közösségein, hivatásán keresztül hogyan kötődik Salkaházi Sárához?” – kérdezem a nővért. – 2002-ben róla írtam a szakdolgozatomat, és megérintett a párhuzam, amelyet a közösségéhez való viszonya és a magam nehézségei között észrevettem. Az a küzdelme, amelyet a szociális testvérré válásáért folytatott. Én is megéltem ugyanis, hogy miután egy közösségbe hivatalosan belép az ember, még hosszú, küzdelmes út vezet ahhoz, hogy mélyen belülről is igazán a tagjává formálódjon.”
„Hogyan tekint bizonyos példaképekhez kötődésre, a szentek tiszteletére általában? Mitől függ, hogy kit melyik szent érint meg leginkább? Egyáltalán az, hogy úgy érzi: köze van ahhoz a korábban élt emberhez?” „Korábban az „extraság”, a kivételesség szinte követelmény volt egy szenttel kapcsolatban – folytatja Beáta nővér –. A szentekre úgy gondolt az átlagember, hogy ők azok, akiket úgysem tud utolérni, és csak tisztelni lehetett őket, de szeretni nem. Mára egészen megváltozott a helyzet. Sokkal erősebb az a mozzanat, hogy a szentek is emberek voltak. Isten maga is úgy akart közel kerülni hozzánk, hogy Jézusban emberré lett, a szentek sem csudabogarak, hanem sokkal inkább hiteles emberek. Hasonlóak hozzánk; amit ők tettek, más is megteheti, követhetők. Ezért lehet Sára példakép.”
Az este legbensőségesebb szakasza az, amikor a közbenjáró párokhoz egymás után odamennek az imát kérők. Hosszú sor alakul ki, és míg mindenki sorra kerül, legalább egy óra hosszat együtt énekel, imádkozik a templom az Eucharisztia és az elé kitett ereklye, Sára testvér vezeklőövének láncszeme előtt.
„Egyike voltam a közbenjáróknak – tekint rám Németh Emma –, és nagyon megérintett, hogy mennyien rászorulunk Isten irgalmára, mennyien kifejezik a bizalmukat, kérik az imát családjukért, környezetükért. Ez számomra a világ pogányosodásának nyilvánvaló jelei ellenére egy új pünkösd reményét csillantja meg.
Sára testvér hosszú útkeresés után mondott igent a hivatására, és noha rengeteg nehézség, sőt a világháború borzalmai közepette kellett élnie és meghalnia, az életével azt üzeni számunkra, hogy nincs nagyobb boldogság, mint az Istenhez tartozni, függetlenül a külső tényezőktől. Csak legyen önfegyelmünk, hogy mindent ki tudjunk zárni, ami elvonná a figyelmünket.”
„Nagyon megérintettek ma este Sára naplójának idézett részletei – töpreng el kérdésemen Vízvárdy Rita szociális testvér. – Kiderült ugyanis belőlük, mennyire egészségesen állt az áldozáshoz. Azt írta: nem azért áldozunk, mert szentek vagyunk, hanem mert azzá akarunk válni. Fontosak számomra a feljegyzései az irgalom szempontjából is, mert az isteni irgalomra hagyatkozva tudott a legtöbbet változni. Sokan kérik a közbenjárását babák egészséges megszületése érdekében, ami a rendünk tevékenységének fontos területére, a gyermek- és családvédelemre irányítja a figyelmet.
Mi itt a földön, Sára testvér pedig már a mennyből járul hozzá ezekhez.”
