A többi, személyeknek adott szentelmény csak áldás (mint például a mise végén). A tárgyi valóságok közül szenteljük az új templomot és az új oltárt. Az egyház minden mást csak megáld, így a vizet is: még ha nem túl helyesen szenteltvíznek is hívjuk, azt attól még áldjuk és nem szenteljük. A szentelmények közé tartozik még (a szentelések és az áldások mellett) ezeknek valamiféle „kombinációja”, vagyis a temetés és az ördögűzés is. A szentelmények liturgiáját nemcsak felszentelt személy (diakónus, pap vagy püspök) vezetheti. A szülők is megáldhatják gyermekeiket, a család asztali áldást mond az étkezések előtt, püspöki engedéllyel laikus is vezetheti a temetési szertartást, viszont az adott szentelmény liturgikus ünneplésében, illetve a szentelmény mibenlétét tekintve lehetnek klerikusnak, papnak vagy püspöknek fenntartott: például templomot csak püspök szentelhet, ördögűzést pedig csak olyan pap végezhet, akinek van erre püspöki felhatalmazása.
