A szentatya olvasói levele

Ráadásul a keresztény gyökerű, illetve a felvilágosodásból eredő modern kultúra között megszűnt a kommunikáció. Mára „elérkezett a nyílt, előítéletektől mentes párbeszéd ideje – a II. vatikáni zsinat éppen ennek az időszaknak a kezdete –, amely megnyithatja az utat egy komoly és termékeny találkozás felé.”

Lényeges, hogy a pápa a hívő ember számára is fontosnak tartja ezt a párbeszédet. Hiszen a hit számunkra sem természetes és magától értetődő. „Végtelen ajándék az, amely emberségünk cserépedényében van elrejtve.”


A pápa az ateista Scalfari két kulcsfontosságú kérdésére igyekszik válaszolni: „Úgy érzem, hogy az Ön számára fontos kérdés, hogyan áll az egyház azokhoz, akik nem osztoznak vele a Jézusban való hitben. Mindenekelőtt azt kérdezi tőlem, hogy a keresztények Istene megbocsát- e azoknak, akik nem hisznek és nem keresik a hitet. Azt mondjuk – és ez alapvető fontosságú –, hogy Isten irgalma korlátok nélküli… Aki nem hisz Istenben, annak számára az a kérdés, hogy engedelmeskedik-e saját lelkiismeretének. Aki nem hisz, az akkor követ el bűnt, ha a lelkiismerete ellen cselekszik.”

„A másik kérdése az, hogy amikor az ember eltűnik majd a Föld színéről, akkor vele együtt eltűnik-e az Istenre vonatkozó gondolkodás képessége is.” A válasz: Isten nem valamiféle magasztos emberi gondolkodás által megteremtett elképzelés, tehát nem függ a gondolkodásunktól. Egyébként pedig, ha a Földön megszűnne is az emberi élet, az ember ezzel nem szűnne meg létezni, és általunk ismeretlen módon ugyan, de a teremtett világegyetem is létezni fog vele együtt” – hangsúlyozza Ferenc pápa a La Repubblica főszerkesztőjének írt levelében.

A levél nem kioktató hangvételű, nem használ bonyolult szakteológiai nyelvezetet, tisztelettel fogadja a nem hívő ember kérdéseit, és nem riad vissza az egyszerű önvallomástól sem. Már ebből is tanulhatunk, nem csupán a tartalmából.