A szent zene lélekhódító erőterében

Művész volt és tanár, az esztergomi főszékesegyház orgonistája, karnagya – 1975 óta. Hangszerismeretét orgonák tervezésében is kamatoztatta, és részt vett a hazai orgonák tudományos (zenetörténeti) számbavételének munkájában. Szent István városának monumentális „hangszerkirálynőjét” lelke részének érezte, és többször elmondta: egyetlen vágya, hogy végre elkészüljön a több évtizede újraépülő orgona…


Most már ereklyeként őrzöm azt a házi CD-fölvételt, amelyet tőle kaptam rádióműsoromhoz: Liszt Esztergomi miséjét ő vezényli a főszékesegyházban. Jelen idő most is, ha bármikor újrahallgatom, az Istennek elkötelezett szerző fénypontjai ragyognak meg a hegedűk, fúvósok, énekszólamok, kórusok összhangján Baróti dirigálásában. Kodályt igazolja: a jó zenész hallja, amit lát, s látja, amit hall. Bizonyára ez volt a lényege vizuálisan közvetítő intellektusának. Konferálhattam templomi koncertjét; nem éppen jó állapotban lévő orgonán is vállalta a közreműködést, az úrhajlék számára a legnemesebb hely volt, ahol minden hang imádsággá változik. Zenék természetes közegében lelte meg a teremtés legelső szépségét: a sugalmazó Lélek énekét. Ebben Liszt zsoltárai jártak elöl interpretációiban.

Egyik sajtóbeszélgetésünkön Werner Alajost, a diktatúrában üldözött papot, zeneszerzőt vallotta eszményének, akitől a musica sacra lélekhódító erejét tanulta, s hogy a zene sohasem lehet olcsó, célszentesítő. Tanított kántorképzőben és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszékén. Amikor az esztergomi Érseki Teológiai Főiskolán együtt oktattunk, az intézmény vezetői megkértek, írjunk himnuszt a főiskola részére, melyet ünnepi alkalmakkor a hallgatók énekelnek. Rám a szövegi rész várt. Baróti tanár úr egyszerű dallamot komponált, amelynek motívumába a Boldogasszony Anyánk kérő hangjai is visszatérnek. Nem csoda, hisz Csíkszentdomokos szülötte volt. Jézus Krisztus édesanyja vezesse be az atyai házba.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.